Református Kollégium, Kolozsvár, 1875

„Evkünyvei“-t is szerkesztette s később úgy ezekbe, mint az „Erdélyi Gazda"-ba s más lapokba számos közleményt s e mellett önállólag megjelent gazdasági (gyümölcs-tenyésztés, szőlőmivelés és borászat, dinyészet, kertészet köréből) dolgozatokat, füzeteket, röpiratokat irt. Ezen irányban kifejtett buzgóságát találóan jellemzik a „Gazdasági Lapok“ (9. sz. 187(5) következő sorai: „hévvel karolta fel Erdély szőlőszeti és gyümölcsészeti ügyét, mert örökké az igazságot kutató szelleme belátta, hogy ennek általános felkarolása s felvirágzása Erdély létkérdésének egyik legfontosabbikát képezi; ő benne, kinek pomologiai ismeretei számára a hazán kívül is elismerést s tiszteletet vívtak ki: Erdélynek egy oly férfia szállott sírba, a kinek helyét egyhamar aligha fogja valaki pótolhatni, mert vajmi kevés azok száma, a kik mint ő, az általa oly hévvel felkarolt szőlőszeti s borászati ügy terén, a tudományos ismei’etek mellett oly gazdag tapasztalattal, s mindkettő mellett oly mindenkire lelkesítőn ható érdekeltséggel volnának képesek ez ügyet felkarolni.“ Az osztrák szaklapok is méltó sajnálattal emlékeztek meg róla,igy a „Wiener iand- wirthschafti iche Zeitung,“ az „0es t err eiehis ehes land- w irt hsc haf 11 ich e s Wochenblatt“, legkiválóbb mérvben pedig a „Weinlaube.“ A szaklapok elismerő méltatásánál meghatóbb vala azok részvéte, kik néhai jelesünkben egy közkedvességű, örökösön derült kedélyű pálya-társat vesztettek el. Február 25-kén délelőtt 11 órakor jelent meg ravatalánál az érd. gazdasági egylet díszes küldöttsége gróf Miké Imre vezetése alatt, ki egy babér-koszorút helyezett a boldogult keblére következő szavak kíséretében: „az erdélyi gazdasági-egylet ezen egyszerű, nem kevésbbé őszinte jelével kívánt legfáradhatatlanabb, legmunkásabb vezér-tagja érdemeinek elismeréséül kegyeletesen adózni.“ A torda-aranyosi gazdasági-egylet nevében dr. Wolff Gyula tette le a másik koszorút. Temetése, ugyanazon napon, délután 3 órakor, roppant részvet mellett folyt le. A gyász-szónoklatot Szász Gerő ev. reform, esperes tartotta, tanodánk énekkara pedig gyász-dalaival rótta le az ifjúság nevében szomorú háláját. Néhai jelesünk földi maradványa, végrendeletében kifejezett kérése következtében, Tordára szállíttatott, hogy ott saját kertjében, kedvelt fáinak árnyékában, alhassa álmát. A mily ragaszkodást, rokonszenvet és jóakaratot tanúsított ő tettdús életében e város iránt, épp oly mérvű közös részvét és általános fájdalom-érzet g'yűjté egybe Torda város lakóit a felejthetetlen jó öreg végtisztességére. A könyörgés után,