Református Kollégium, Kolozsvár, 1875

görögök az iskolákból kerültek ki. Ugyanis előadják, hogy Justinus vértanú, a Plátó iskolájának követője, Krisztus tudományát philoso- phia alakjában hirdette. Athenagorász először, a bölcseség, később a szent tudomány hirdetése által szerzett kiváló dicsőséget. Tatia- nus megtérése előtt Bómában rhetorikát tanitott dicséretesen. Ire- naeus a kegyesség tanulásával a bölcseség ismeretét is egybe kötöt­te, és minden tudományban fáradhatatlan búvár volt; Alexandriai Ke­lemen lelkét teljes irodalmi műveltséggel ékesítette, föl Origines grammatikát tanitott. Tertulián physikában, mathesisben, históriában, sőt minden tudományban forgolódott és jártas volt. Cyprián minden szép művészettel lelkét úgy kiművelte, hogy felserdült korában már az ékesen szólás tanárának választották. Arnobius a rhetorika tanítása által híressé vált Afrikában; Lactantius keresztyén Ciceró volt és Eu­sebius elmetehetségéről és sok oldalú tudományosságáról a keresztyén világban igen nagy hírnévre emelkedett. Végre, ki ne tudná, hogy nem elébb és nem másképen engedte isten, hogy a reformátió amaz igen nagy műve létre jöjjön a mi atyáink idejében, mig az iskolák és Akadémia intézményei felállítása folytán a szerencsés kezdetre az idő el nem érkezett. Csak egy dolgot legyen szabad megemlítenem. Mihelyt a wittembergi akadémia Bölcs Frigyes választó fejedelem ál­tal 1502-ben felállittatott, 15 évvel azután Luther ugyanott lobog­tatta föl az egész világnak a reformátio fáklyáját. De az is igen nagy tudatlanság volna azt hinni, hogy a felső iskolák csak az egyház fel­virágoztatására szolgáltatnák a minden tekintetben tudós férfiak egész sergét, mi pedig egy magában is elegendő volna szükségességök be­bizonyítására főleg ránk nézve, kik anynyi és oly nagy ellenségek tá­borával voltunk és leszünk ezután is körülvéve; azonban a mi sokak­nak sokkal valószínűbbnek fog tetszeni, .egyedül ezek állítanak az államban a kormányrúdhoz igazságosságok folytán legméltányosabb kormányzókat, legbölcsebb tisztviselőket és az állam igazgatására és kormányzására legalkalmasabb férfiakat. Hogy ez mily nagy jelentő­ségű dolog, bizonyítja Fülepnek Aristoteleshez intézett levelében Sán­dor fiáról tett eme nyilatkozata: „az isteneknek számtalan hálávál tartozom, hogy fiam született, nem [annyira születéséért, mint azért, hogy a te korodban született. Remélem, hogy ha te neveled és ok­tatod, méltó lesz mind hozzánk, mind az ügyek átvételére.“ Es nem­csak a világi história tanítja, hogy az állam fejeinek több oldalú böl- cseséggel kell felruházva lenniük, de tanítja, hogy Mózes az egypto-

Next

/
Thumbnails
Contents