Református Kollégium, Kolozsvár, 1874

lépett, de együtt működésük nem tarthata sokáig, mert 1693 elején az elhunyt Pataki István helyébe ismét kolozsvári tanáraink egyikét érte a megtisztelő felhívás a fejedelmi ifjú növelésére, mig tanpályáját bevégzi. Ez alatt collegiumunkban ismét csak egy tanár működött; Csepregi Mihály, a theologián kezdve, a mint lehetett, egyedül tanitott minden tudományt. Sz.-Németi Sámuel fejedelmi növendéke mellett missioját 1695-ben bevégezvén, ismét visszatérhete tanszéke elfoglalására. De ekkor már Csepregi hagyta oda helyét; kolozsvári pappá lett. Utána 1696-ban Bánfíi György volt udvari papja, Sz.-Németi Mihály lépett a megürült bölcseimi tanszékre. E század végén s a következő elején a két Németit találjuk inté­zetünk tanári székein, működésükben dicséretes s a válságos viszonyok­hoz képest, mondhatnék, fényes sikerrel. Látom, érzem az előmbe mért tér mind szűkebb-szűkebb körre szorulását, ennél fogva mellőznöm kell a közelebbről felhozott érdemes férfiak csak vázlatos életrajzát is.— S pedig az eddig fölemlítettek, vala­mint az ezután elősorolandók közt hány jeles van, a ki méltó lenne, hogy alakja plastikai egészszé kidomborítva minta- és tanulmányképül szolgáljon az utódok számára ! ... A tanodák történetében fő tényezők ugyan rendszerint a tanárok; azonban az anyagi helyzet sem áll teljességgel a számításon kívül, sőt a kettő egymással karöltve eszközli ez intézetek folytonos emelkedését vagy sülyedését. Hogy tanodánk, gazdag testvére a fehérvári, később enyedivó vált collegium mellett, nem csak megállhatott, de az Apáczai korszak után vele folyvást versenyezhetett, kivívott előnyéből mit sem vesztve még akkor is, mikor egy másik versenytárs a Sáros-Patakról kiüldözött fényes múltú intézet Fehérvárra betelepedett s egyszersmind Udvarhelyit is főtanoda emelkedett — e sikert, tanárai érdemén kívül, nemes lelkű nagyjaink buzgó anyagi pártolásuknak köszönheti. Ezek közt fejedelmeinket láttuk eddig első helyen tündökölni: Bá- thorin kezdve a Bákócziakig, kiknek egyházaink és tanintézeteink párto­lásában kiválólag méltó utódai. Barcsain kívül a két Apafi. A fejedelmek után anyagi erejök s befolyási buzgalmuk mértékéhez képest következnek nyomban országunk nagyjai, kik fejedelmi példányaik után nem csak hazai tanintézeteink szellemi és anyagi támogatása által, hanem tanpá­lyájukat végzett jelesh iíjaink külföldi egyetemeken kiképeztetése által is igyekeztek terjeszteni a miveltség és tudomány világát. Az Apáczai-Album 66-ik lapján kezdve bejegyzett pártfogók közt első helyen találjuk 1668­3*

Next

/
Thumbnails
Contents