Református Kollégium, Kolozsvár, 1874

21

tétben még háttérben álló helyzetük emelkedésére nézve. A mily meg* tisztelő volt az unitáriusokra egyfelől , hogy a fejedelem az ő díszes egyházukban jelent meg isteni tiszteletre: ép oly aggodalmat keltett másfelől többek kebelében az, hogy vájjon az óvári igénytelen templom helyett mely ily magas méltóság elfogadására a kellő fény és nagyszerűség Injával volt, nem fog-e majd a fejedelem maga s felekezete száméira diszesb helyet követelni s vájjon c hely nem fog-e. a piaczi székesegyház lenni? Az unitárius hívek közt suttogva terjengem kezdett a hir, ' hogy a fejedelem a kolozsv. esperes esdeklésére hajlandó a nagy templomot elvenni tőlök saját felekezete számára. Ezt Segesvári krónikájának ugyanezen év végén olvasható köv. megjegyzéséből merítem:

„28. dccemb. holt meg az kálvinisták esperestek Kolozsvárit, kit is tártának egy hétig és temették el nagy pompával az óvárbeli klastrombán 4. jauuarii, kinek vala neve Gyöngyösi András; igen deli ember, az ki azon igyekezett, hogy az piaczon való templomot nyerhesse meg az fejedelemtől, de az Isten nem engedte azt meg neki, mert nem járt az Isten parancsolatjában, hogy az másét hamisan ne kívánja“*).

Hogy azonban az ev. reformátusoknak a fölebb vázolt emlékezetes napok alatt támadhatott reményei toljesületlen nem maradtak, igazolja azon eredmény, hogy a belfarkasutczai nagy templomot, a mellette fekvő terjedelmes telekkel s a rajta levő puszta zárdával együtt a fejedelem hitsorsosinknak adományozta. A törvényhozás gondjai s az országos szomorúsággá vált családi gyász aggodalmai közt megosztott eme napok folyama alatt Károli Zsuzsáiménak ily szép emléket emelt Bethlen Gábor Kolozsvárit, melyet az ország ez évi 6-ik t. czikkének következő határozatában találunk egész nagyszerűségében fülfejtve s megörökítve : •

„Communibus votis et svjfragiis végezték a statusok, hogy Kolozs- vdratt a régi pápista puszta klastrom helyén épiittessék egy akadémia, melyben ö flsége bizonyos fő professorokat constitualván azoknak bizonyos és örökké megmaradandó proventusokról is kegyelmesen disponáljon.

„Nem tagadhatjuk, kimos Urunk, hanem magunk szemeivel is eléggé látjuk, a tudós emberek, kik hazánknak sok fő dolgaiban hasznosan szolgáltának, ez elmúlt időkben forgott sok disturbiumokban, mely igen elfogyatkoztanak közülünk, ki miatt, ha gondviselés reá nem leszen, rövid időn országunk és maradókink veszedelmesebb állapotra juthatnak, nem lévén támaszok kik a gondviselésbe mindnyájunknak succedáljanak.

*) 1. Erű. történelmi adatok IV. 192,