Református Kollégium, Kolozsvár, 1874
120 halandóságát, mely szerént én is igen elbetegesedvén, magamnak hosz- szas időkig való életet nem ígérhetek . . . teszek ily állandó testamen- taria dispositiot: 2) Az nagy-enyedi, ko lozs vári és marosvásárhelyi ref. Collegiumoknak hagyok külön-külön mindeniknek 400 m. irtokat . . úgy hogy azon pénzinteresséből az megnevezett három Collegiumokban egy- egy Alumnus deák tartassák, az én nevezetem, alatt. Gyéres Sz. Király.“ 61) B. Wesselényi Ferenez és neje B. Wesselényi Anna, 1740 julius 10-én, 1 Alumnus deáknak 500 m. irtot. 62) Albisi Tamás előbb a szilágy-somlyói aztán a krasznai ref. „eeclesiának lelki pásztora,“ 1741 april. 13-án egy Alumnusnak alapit 20 frtot. Még 1740 deez. 29-én, úgy látszik elbetegesedett állapotában, mással íratván levelet, igy jelenti szándékát: „Somlyai praedikátor T. Albisi Tamás uram ő Kimé Istennek annyira való áldását vivén, Isten házához való buzgó indulatjából elméjét, arra fordította, hogy a kolosvári ns. ref. Collegiumban egy Alumniát erigáljon, most először mig Isten módot ád arra, hogy a másodikat is erigálhassa. . . Búzát az alumnus számára mostan ő Kimé. nem eonferálhat, hanem a Collegium búzájából éljen, ha Isten módot ád benne, igyekezik az iránt való fun- dust is keresni. . . Mivel penig talán nem bátorságos koczkára vetni, hogy decem per centum légyen az interes: ha irányozza Kgylmetek, hogy ekképpen sine periculo nem lehet a pénzt kiadni, ő Kimé a 300 frtot negyed fél százra is kipótolja, úgy hogy a két Alumnia 700 irtokra ménjen. De ha bátorságosan lehet a 800 irtokat úgy elocálui, hogy ezekre 20 vagy 24 frt. jöhetne, ő Kimé ebben csak meghagyná, melyet ne sajnáljon Klmetek a Mltgs. Curator urakkal is communicálni és ő Ngok. opinioját ide ki megírni.“ Csakugyan 1741 febr. 13-án beküld Albisi uram 350 m. frtot s ezt íratja; „Kegyelmetek nékem küldött tisztességes levelét vöttem nagy örömmel, szeretettel és igen kedvesen, hogy Kitek engemet méltatlan szolgáját meg nem utált, hanem kóvánságom szerint az én fun- datiomra Alumnust designált, azt igen alázatoson köszönöm Kittieteknek. Meg vallom a több benefactorokuak collatiójokhoz képest, az én igen kicsiny, de religioinkoz való szeretetemből származott collatiom csak olyan, mint vala régentén azoknak ajándékok, a kik midőn a sátor épült, egyebet nem adhatván, csak kecskeszőrt adtanak“. . . Kiköti azonban az alapitó, hogy ha valami véletlen nyomorúság éri: „valamikor engem kénszerit inevitabilis necessitas, szabadosán azon summát felvehessen!.“ a
