Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1941
64 szerzésekből 100 kötettel gyarapodott. Legnagyobb jótevőnk : a budapesti piarista gimnázium cserkészcsapata volt. Az év végén rendezett és máshol számbavett kongregációsünnepély jövedelmét is könyytár- bővítésre fordítjuk. Arra is törekedtünk, hogy a Kongregációnak más kongregációkkal való kapcsolatát kiépítsük. Ezért küldöttséget küldöttünk Budapestre a kongregációs napokra és Csíkszeredára, Mind a két helyen méltó módon képviselték kiküldötteink azokat az elgondolásokat, melyeket iskolánk a valláserkölcsi nevelés és kongregációs szervezés vonalán vall. 2. „Pázmány Péter“ Önképzőkör. Vezető tanára : Dr. Diósi Géza. 1941. október 3-án tartotta alakuló gyűlését a 80 éves Önképzőkör dr. Kari János igazgató védnöksége és dr. Diósi Géza tanár vezetése mellett 180 taggal. A gyűlésen résztvevő igazgató tettre buzdító, szerető szavakkal serkentette munkára az ifjúságot és kiemelte, hogy a sok évi kényszerszünet után a lassú fejlődésnek és haladásnak kell megindulni a Kör keretén belül. Ha egyszerre nem is tudnak a tagok nagyot alkotni, de együtt kell haladniok a kor és helyzet követelményeinek megfelelően a technika fejlődésével, felszínre kell engedniök lelkűkben a természettudományok és a történelem iránt érzett érdeklődést, végül a szociális kérdésekkel is az Önképzőkörön át kell megismerkednie az ifjúságnak. A vezetőtanár pedig általánosságban ismetette az új célkitűzést, amely szerint dolgozhatnak a tagok az iskolai ismeretanyag keretén belül. A kör tisztviselői az 1941—42, évben a következők! Ifj. elnök: Gurisatti Antal Vili. o. t., főjegyző: Zombori János VII. o. t., főpénztáros í Hargitay Bertalan Vili. o. t., fökönytáros: Győrffi Miklós VII. o. t., aljegyzők : Keledy Péter és T. Tulogdy Ferenc VI. o. t., alkönyvtáros : Préda Tibor V. o. t. Ünnepélyes megnyitó ülését 1941 október 15-én tartotta az Önképzőkör. Ez alkalommal az ifj. elnök megadta az évi munkatervet. A Széchenyi jubileummal kapcsolatban a legnagyobb magyar eszmeköre alapján Isten és a Haza eszménye vezette az Önképzőkör tagjait munkásságukban. Ehhez járult a kegyeletes érzés is. Mind- szentek ünnepén megkoszorúzták az elhúnyt piarista tanárok sírját, ahol Zombori János főjegyző mondott megemlékező beszédet. Azután a napokkal előbb elhúnyt Reményik Sándor friss sírjánál tisztelgett a gimnázium ifjúsága, melynek nevében Gurisatti Antal ifj. elnök szép beszéd kíséretében tette le az Önképzőkör koszorúját az utolsó végvári költő sírjára. Vallásos ünnepélyeink közül meg kell említenünk a Szent Imre herceg tiszteletére rendezett ünnepséget, melyen az ünnepi beszédet Székely András VIII. o. t. mondta. Az első hazafias ünnepélyt a 22 évi megszállást követő fel- szabadulás után október 6-án először rendezte a Kör az egész ifjúság és a tanári kar jelenlétében, melyen a nagy nap jelentőségéről dr. Csaba Jenő piarista tanár emlékezett meg. Jólsikerült hazafias ünnepélye volt a Körnek márc. 15-én; ezen a napon a márciusi