Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1941

110 Folyovich János, városi főjegyző, Simák Lajos, kir. főmérnök, Dr. Székely György, m. kir, rendőrkapitány, Dr. Ocskó Lajos, a Báthori Apor Szeminárium igazgatója, Rigler József, m. kir. mezőgazdasági kisérletügyi főadjunktus, Dr. Patay József, az egykori romániai rend- tartomány volt főnöke, Uitz Mátyás, kegyesrendi tanár, volt igazgató, Török Árpád, főigazgatósági tanügyi előadó, Gurisatti Ervin, Der- mata-művek igazgatója, Cservény Albin,’ kegyesr. tanár, Heinrich László, gimn. tanár, Dr. Cservény Antal, orvos, klinikai tanársegéd, isk. orvos, Dr. K. Veress Ernő, dési polgármester, Dr. Persian Viktor, ügyvéd, tb. főszolgabíró (Moson), Dr. Poszler László, nagykereskedő. (Kolozsvár), Dr. Szemerjai Petrán Tibor kir. közjegyző (Budapest). Dr. Passuth László, iró, bankigazgató (Budapest). 4. Érettségi találkozók. A 20 éves találkozón resztvettek: 1942 június 7.-én. Dr. Gajzágó Dezső, főorvos (Budapest), Hársi (Hutter) Kálmán, szövetkezeti főtisztviselő (Budapest), Baka József, MÁV intéző (Kolozsvár), Bogdán Gyula, állampénzt, tisztv. Kolozsvár, Spáda János, székesfővárosi tisztviselő, Csávási (Bruckner) Jenő, gyógyszerész (Budapest), Miske László, főpénztáros (Budapest), Balázs György, hitelesítő-ellenőr Kolozsvár, Dr, Csömör Béla, postatitkár (Nagyvárad), Dr. Tarnay István, orvos (Nagymegyer), Dr. Weinstein Gyula, orvos Kolozsvár, Dr. Józsa János, áll. gimn. igazgató Kolozs­vár, Márki (Müller) László, kir. százados (Budapest), Dr. Hargittai (Hirschfeld) Jenő, póstafőtiszt Kolozsvár, Br. Conrad Ferenc, magán- tisztviselő (Budapest), Rácz László, körjegyző (Kisillye). A 10 éves találkozón részivettek: 1942 juníus 21-én báró Apor Péter, szolgabiró (Kolozsvár), Cseke Vilmos, tanár (Kolozsvár), Fe- rencz Vilmos, tanár (Kolozsvár), Guráth Béla, pékmester (Kolozsvár), Logothetti Zoltán, földbirtokos (Dés), Nagy János, jogszigorló (Ko­lozsvár), Nagy Gyula, ügyvédjelölt (Kolozsvár), Pferschy István, jegyző (Nagypetri), Rotter László, rendőrségi f. ü. gyakornok (Ko­lozsvár), Sáry Béla dr. orvos (Kolozsvár). XIII. Tankönyvjegyzék az 1942/43. iskolai évre. I. osztály. Róm. kai. nagyobb katekizmus, Alszeghy—Sík—Brisits : Magyar olvasó; Alszeghy—Sík—Techert: Magyar nyelvtan; Esztergomi —Gaál—Nagy: Latin' nyelvtan; Kari—Temesy : A magyar föld népe; Greguss—Kari: A magyar lakóház és tájéka ; Mérey—ITadarits—Sárközy — Lovas : Mennyiségtan ; Kerényi—Rajeczky : Énekes ábécé. II. osztály. Dr. Radó—Rajeczky: Az ószövetségi kinyilatkoztatás története; Alszeghy—Sík—Brisits: Magyar olvasó; Alszeghy—Sík—Te* chert: Magyar nyelvtan; Esztergomi —Gaál—Nagy : Latin olvasó és gyakorló; Esztergomy — Gaál—Nagy: Latin nyelvtan; Kari—Temesy: Világrészek leíró földrajza; Gregus—Kari: Magyar tájak élete; Mérey—Lladarits— Sárközy—Lovas: Mennyiségtan; Kerényi—Rajeczky : Énekes ábécé. III. osztály. Radó—Rajeczky: Az újszövetségi kinyilatkoztatás tör* ténete; Alszeghy—Sík—Brisits: Magyar olvasó; Alszeghy—Sík—Tcchert:

Next

/
Thumbnails
Contents