Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1940
111 XIV. Tájékoztató az 1941-42. iskolai évre. 1. Az egy kötelező tárgyból elégtelen osztályzatot nyert tanulók igazgatói engedéllyel tehetnek javítóvizsgálatot. Ezért folyamodniok nem kell. Ellenben a Rendtartás 98. §. 4. c) pontja értelmében az olyan tanuló, aki két egymást követő osztályt már javítóvizsgálattal végzett s ebben az iskolai évben egy tantárgyból újból elégtelen osztályzatot kapott, tanulmányait csak az osztály megismétlésével folytathatja. Ezek, valamint a két kötelező tárgyból elégtelen osztályzatot nyert tanulók, javítóvizsgálatért nem folyamodhatnak. A javítóvizsgálatokat szeptember 3-án d. e. 9—12 óra között tartjuk. 2. Az 1941—42. iskolai évre a behatásokat június hó 26—27-én és szeptemljer 5—6-án d. e. 9—12 óra között tartjuk. Reiratási díj címén minden tanuló kivétel nélkül 25 P-t fizet. Tandíj az egész évre 100 P. Az I. osztályba íratkozók hozzák magukkal értesítő könyvecskéjüket, a többiek pedig az előző évről szóló Tanulmányi Értesítőjüket. Szeptember 5-én és 6-án minden beírt tanuló köteles jelentkezni szülője vagy szállásadója kíséretében az osztályfőnök uraknál. A szeptemberi évkezdésre vonatkozó többi tudnivalókat idejében közöljük az igazgatói hirdető táblán. 3. A szeptemberi magánvizsgálatok szeptember 4-én, 5-énj és 6-án lesznek. A kérvényt az Erdélyi Róm. Kát. Egyházmegyei Tanács Méltó- ságos Igazgatótanácsának, Kolozsvár, címezve július 5-ig kell benyújtani az igazgatói irodában. A szeptemberi érettségi vizsgálatok írásbeli részét szeptember 10., 11. és 12-én tartjuk, míg a szóbeli vizsgálatok és a javító érettségi vizsgálatok szeptember 15-én kezdődnek. A teljes érettségi vizsga díja 35 P, a javító érettségi vizsgáé 15 P. 4. A tandíjmentességért folyamodó tanulók folyamodványukat szeptember 15-ig kötelesek beadni az igazgatói irodába az Erdélyi Róm. Kát. Egyházmegyei Tanács Méltóságos Igazgatótanácsának, Kolozsvár, címezve. A folyamodványban feltüntetendő a szülő foglalkozása, jövedelme, az eltartásra szoruló gyermekek száma és az előző iskolai évben tanúsított tanulmányi előmenetel és magaviselet. Ezenkívül melléklendő 6 hónapnál nem régibb keletű vagyontalansági, illetőleg szegénységi bizonyítvány. A határidőn túl beadott tandíjmentességi és tandíjkedvezményi folyamodványokat a főhatóság már nem veszi figyelembe. 5. Az iskolánkkal kapcsolatos Mária Terézia-finevelőintézetbe a felvételek július hó folyamán történnek. A jelentkezés alkalmával hely- fogldás címén 18 P fizetendő. A havi ellátási díj 40 P. Szegénysorsú, jeles előmenetelő és példás magaviseletű növendékek az ellátási díj fizetésének kötelezettsége alól felmentést kérhetnek. Minden levélbeli megkeresés a Mária Terézia-finevelőintézet Igazgatóságának, Kolozsvár, Egyetem-u. 5. címzendő, megfelelő válaszbélyeg melléklésével. 6. Iskolánk fegyelmi szabályzata a tanulókat a szünidőben is kötelezi. 7. Az iskola igazgatósága a nyári szünetben hivatalos órát szerdán d. e. 11—12 óra között tart. Kolozsvár, 1941. június 25-én. Igazgatóság.