Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1940
Biró Vencel. Minden fának más a lombja, Más a lelke ágazása: Hogyha kínos telek jönnek a harcos terhek: máskép ál] a fájdalomba. Mécs László: A magyar fa télen. % Szomorú emlékű nemzeti összeomlásunk idején a kolozsvári egyetemen tanult historikusok között a neve már fémjelzett. Mikor kiváló, nagyérdemű mestereit a sors Budapestre, majd a szőke Tisza mellé Szegedre szóítja, a kapcsolatot továbbra is ápolja. Eredményeként 1923-ban már a Ferenc József Tudományegyetem magántanára. Választania kell: Erdély és az Alma Mater új székhelye között. A nehéz feladatot megkönnyíti némileg lelki beállítottsága. Ritka nevelői rátermettséggel párosult tudományos elmélyülését ez időtájt ugyanis már teljesen megfogta a genius loci. Mindennek hatása alatt a fejedelemség korabeli Transsylvania kemény okulást és tanulságot nyújtó útmutatásával s lelkületé- vel áll be az egészséges idegeket és edzett izmokat kívánó harcok viselésébe. És a zord idők minden színárnyalatával jellemzett két évtized tudományos, pedagógiai és társadalmi vártáit állja rendületlenül. Tudományos pályatársai közül kevesen vannak, akik olyan szigorúan és szabatosan körülhatárolt területen annyira tudatosan mélyedtek el. Munkáinak és értekezéseinek legjava alapján elsősorban és kimondottan Erdély történetírója. Hosszú sorokat róhatnánk le három évtizedes kutató és feldolgozó munkássága eredményének még csak megközelítően történő száraz felsorolásával. Jellemzésül néhányat mégis megemlítünk: Vass József kegyesrendi történetíró életrajza, A római katolikusok helyzete és hitélete Erdélyben a jezsuiták első betelepülése idején, Apafi Mihály naplójának eredetije, Bethlen viszonya Pázmánnyal, Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése (ezt a munkáját a Magyar Tudományos Akadémia a Bojári-Vigyázó alapból 2000 koronával jutalmazta), Erdély követei a portán, Az erdélyi katolicizmus múltja c. gyüjtemé-' nyes munkában három értekezés, Bethlen Gábor és az erdélyi katolicizmus, Püspökjelölés az erdélyi római katolikus egyházmegyében, A kolozsmonostori belső jezsuita rendház és konviktus Bethlen és Rákóczi fejedelem alatt, A kolozsvári piarista templom alapítása, Báthory István erdélyi fejedelem, Altorjai gróf Apor István és kora, Képek Erdély múltjából, Történeti rajzok. Aki meg akarja érteni Erdély beszélő köveit s csak némileg is látni óhajtja múltjának minden ízében egyéni, színekben és történésekben gazdag világát, nem