Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1915

40 ható áldja meg kegyelmes/jiPüspökünket hosszantartó egész­séggel, hogy szeretett gyermekeiből egykor Jézus szive sze­rint élő tiszta férfiakat lásson’-kialakulni. 8. Iskolai ünnepek A tanárkar az ifjúsággal együtt a következő napokat ünnepeltefmeg Szentmisével: Október 4-ét, mint felséges Királyunk, november 4-et, mint kegyes főpász­torunk, december 21-ét, mint a kegyes tanitórend főnökének névünnepét. A honfiúi gyász napjai voltak feledhetetlen jó királynénknak, Erzsébetnek szentelt november 19., az aradi vértanuk emlékének szentelt Október 6. Szentmisével és iskolai ünneppel ünnepeltük november 7-én d. e. 10 órakor szűz Szent Imre hercegnek, a magyar ifjúság védőszentjének ünnepét. A főgimnáziumi Mária-Kon- gregáció pártfogója és a kegyes tanitórend alapitója Kala- zanti szent József tiszteletére februárius hó 6-án rendezett iskola ünnepet. Március 15-ét, mint a negyvennyolcas nagy napok emlékünnepét ez évben nem iskolai ünneppel ültük meg, hanem intézetünk teljes ifjúsága résztvett a kolozsvári márc. 15. Állandó Bizottság által rendezett ünnepen a Mátyás király téren, a világháborúban elesett hősök sírjánál s a 48-as honvédek sírjánál. Mindezeken a helyeken a főgimnázium daliskolája az igazgató vezetése alatt hazafias dalokat énekeit. Alájus 1-én a haza védelmében elpusztult kárpáti falvak felsegélyezésére az intézet dísztermében a kárpátok jelentő­ségének hazafias méltatásával iskolai ünnepet rendeztünk. Az ünnep szónoka Dr. Patay József tanár volt. Május 21-én harmadik alkalommal ünnepelte intézetünk a „Madarak és fák“ napját. Ezen alkalommal is Húber Imre, a természetrajz tanára tartott: A gyümölcsös és a madarak címen előadást. A lelkes s háborús vonatkozásaiban tanulsá­gos előadás mély nyomokat hagyott mindnyájunk lelkén. Az ifjúság sok tapasztalattal távozott az előadásról. 9. László József VI. oszt. tanuló kitüntetése. Isko­lai ünnepeink keretében ünnepeltük meg László József VI. oszt. tanuló kitüntetését is, kit Ő felsége az ezüst érdem­kereszttel tüntetett ki. 1915. évi december 28-án kaptuk Kolozsmegye főispánjától 645/1915 sz. alatt következő átiratot:

Next

/
Thumbnails
Contents