Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1914

4

uralta őt, hogy míg az egyiket gyermekkorától féltetten őrzött, vallásos érzésével, hitével remélte, várta; addig a másikat vérével, eszének tudatos lelkesedésével szerette, javán munkálkodni meg nem szűnt.

Ily érzelmi világgal eltelve ismertük őt 6 éven át, míg itt működött köztünk. De ilyennek ismertük őt régebbről is. A felületes vagy pillanatnyi szemlélő előtt a megboldogult ezen érzésnyilvánulása néha patetikusnak tűnhetett fel, de akik mélyebben megismerhették — s ezek előtt nyílt meg igazán mély érzésű egyénisége — mind jól látták, érezték és megtudhatták, hogy benne mily nagy lelki, szellemi érték lakozott. S ezeknek annál nagyobb fájdalmat okozott a lesújtó hír, hogy oly hirtelen itt hagyott minket.

Febr. 26.-án a főigazgatói hivatalos látogatás idejében a délutánt munka közepette íróasztalánál töltötte, mikor is este 7á7-kor hirtelen rosszullét fogta el és az arra haladó háziszolgát Rietly igazgatóért szalaj- totta. Az a másfél perc, mialatt a híradás végbement megtörtént a katasztrófa, szivszélhüdés kioltotta életét. Gyorsan terjedt el a hir s még teste ki sem hült, már ott láttuk könnyes szemeit azoknak, akikért oly sokat tett, — tanítványait; ott állunk körülötte mi, tanártársai alig tudva felocsúdni a befejezett tény hatása alól, hogy akivel alig néhány órája még beszéltünk — halott.

Másnap 27.-én d. e. 11-kor a temető halottaskápolnájában felravatalozott holttestét tanártársai, a Kalazantinum elüljárósága és nagyszámú tanítványa jelenlétében beszenteltük s 28.-án az Akadémiai templomba szállítottuk át, honnan márc. 1.-én d. e. 10 óra