Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1914
9 meztetés használt. Ezen jóságos használni akarás meghozta neki azt a mai világban oly ritka elégtételt, hogy a küzdelmes élet közepette is az emberré cseperedett, sok-sok tanítvány, akiknek leikéről, mint gondos kertész, annyi korcságat, fattyúhajtást nyesegetett le, tisztelő szeretettel keresték fel. Egy ilyen hálás tanítványa keresett fel soraival a harctérről, ahova a halálhír csak 22 nap múltán jutott el: „Győzelmes részlet csata után voltunk, — írja a volt tanítvány, — a le nem írható mámoros zűrzavar egy pillanatra elült, mikor a tábori postát megkaptuk, evvel kaptuk a szomorú hírt, hogy az áldott lélek, akinek annyi boszuságot okoztunk s akitől annyi jót, szépet és lelkesítőt hallottunk, elnémult. Egy pillanatra éreztük azt, hogy most „az egyszer“ igazságtalan volt velünk (hárman vagyunk ítészemben az öreg, mert mikor virágosán, jókedvvel indultunk, ezt kiáltotta felénk : Mindig előre fiúk, csak egyszer vissza — haza. Várlak fiúk.“ Most már nem várja őket vissza diadalmas csatáikból. Megtért ő is. Küzdelmeinek már vége. A toll, mellyel annyit dolgozott, amely a halál pillanatában esett csak ki kezéből, nem fog; a hang, melyet any- nyiszor hallatott az igazságért, elnémult; a szív, mely igaz magyar mivoltából csak a haza javáért, boldogságáért, dicsőségéért vert, megszakadt; a lélek, mely oly magasan szállt, elszállt — még magasabbra, oda ahol a legtisztább, a legszentebb, a legfenségesebb Lélek, az Úr van, aki megjutalmazza az ő hív szolgáját. Szelleme, lelke, érzése köztünk marad, ápolni fogjuk, követni fogjuk. Emlékét is áldjuk. ttúber Imre.
