Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1912

28 (1), Gradinár Aurél (4), Matkim Ágoston (1), Matusovszky Sándor (1), Mihalik Kálmán (2), Scheitz László (1), Stern Vilmos (2) VII. o. t.-k. Gyuri Mihály (1), Kerekes Vilmos (1), László József (1), Lóky Gyula (2), Novák Sándor (1), Salamon Ignác (2), Sándor Ernő (1), Szabó Ambrus (1), Zsidó Sándor (1) VI. o. t.-k és Zempléni Gusztáv (1) V. o. t. Ünnepi beszédet mondott az elnök négyszer s pedig szept. 29.-én, okt. 6.-án, márc. 15.-én és máj. 25.-én. A kör az idén egy versenyszavalatot rendezett annak el­döntésére, hogy ki szavalja a március 15.-iki díszgyiilésen a Nemzeti dalt. A versenyben resztvettek: Dózsa Dániel, Déri Árpád, Mártonfi István, Gajzágó Béla, Gáspár Antal, Réti Zol­tán, s Zempléni György. Mivel a versenyben csak Vili. o. t.-k vehettek részt, azért Gradinár Aurél, Haubert Kamii s Stern Vilmos VII. o. t.-k csak versenyen kívül szavalhatták el a Nemzeti dalt. Győztes Gajzágó Béla lett, Dózsa és Mártonfi dicséretet, Réti Zoltán s Zempléni György VIII. o. t.-k és Gradinár Aurél, Haubert Kamii és Stern Vilmos VII. o. t.-k teljes elismerést, Déri Árpád és Gáspár Antal Vili. o. t.-k elismerést nyertek. Az önképzőkörünkben elhangzott s elfogadott felolva­sások. szabadelőadások, bírálatok, szavalatok, monológok, színdarabok s beszédek összes száma tehát: 195. Pályázatok. A tanárikar a folyó év elején a következő pályatételeket tűzte ki: I. Vallás tani tétel: 1. Adassék elő Szent Péter apostol élete a négy evan­gélium és az apostolok cselekedetei című szentírási könyvek alapján az egyes életrajzi adatok pontos megjelölésével. Jutalma 20 K.; a Züllich alapból 18 K-, 2 korona az önkép­zőkör pénztárából. Beérkezett egy pályamunka. Ez az anya­got elég szorgalmasan gyűjtötte össze; az anyag elrendezése azonban fogyatékos, a szerkesztés nem megfelelő, előadása elég gördülékeny. Sok benne az íráshiba. A jutalomra érde­mes. Jeligéje: „Ember küzdj és bízva bízzál!“ Szerzője: Réti Z. VIII. o. t.

Next

/
Thumbnails
Contents