Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1911
következőképen jellemzi: „Az eredeti durva ösztöniség most raffináltabb utakon szüremlik elő s az akarat, mely eddig féken tartotta, most visszazuhanva, tulajdon súlyával is az övét növeli: s aktiv kormányzó erőből passiv, beleegyező kéjszomjusággá bágyad“.1 * Ugyancsak ő a dekadenciát „tudatos ösztöniség“-nek nevezi. — Szerintünk a dekadencia az alkotásra hivatott szellemi vagy életerő csökkenése, mely gyöngeségek megfigyelésében és bizonyos finomkodásban keres mégis érvényesülést. A dekadencia is oly megnyilvánulása tehát életünknek, mint akármelyik más. Amint Írtak eddig az életnyilvánulás egészséges folyamatairól, feljogosítva érzik magukat a dekadensek, hogy hangot adjanak a betegségek realizmusának is. És az életet gyöngeségei miatt ép úgy nem lehet gyűlölni, mit a gyönyörűségei miatt túlságosan becsülni.2 Ugyanis ami megnyilvánulásában most esetleg kevésbbé kellemes, épen a visszahatás következtében alapul szolgálhat egy igazi erkölcsi megújhodásnak. Az általánosan tapasztalható erkölcsi érzés hanyatlásának okai tehát magában a modern életben gyökereznek. A franciáknál általában a szellem züllése, nálunk talán az egyéniség eddig elnyomott volta szolgálhat magyarázatul. Nálunk ki kellett bővíteni a holt vízre jutott költészet tárgykörét. A tárgykör számára pedig uj forrásokat, uj hangulatokat és uj formákat keresni. Ilyen uj forrás gyanánt kínálkozott az élet sok gyöngesége és a halál megrendítő eszméje, mely számos remek költeményben nyert kifejezést. Ilyen jelenség a képek használatának teljesen uj módja, mely ép oly visszahatás gyanánt jelentkezik, mint a dekadencia. És ami a formákat illeti, azoknak olyan bő változatát hozta magával a modern irodalom, hogy az csak egy uj verselés-forma felvételével magyarázható. Mielőtt tovább mennénk érdemes lesz megismerkedni az ellenvéleményekkel. Gyulai P. erről a kérdésről a következő- képen nyilatkozik: „A költészet örök tárgya az emberi lélek küzdelme s az abból folyó viszonyok, a test, a betegség, a halál csak annyiban, amennyiben e küzdelmekkel kapcsolatosak . . . Mihelyt az ember akár a lelki, akár a testi szenvedések legfőbb fokán megszűnt ember lenni és álattá válik, többé nem tárgya 1 Ady s a legújabb magyar líra. 28. 1. 8 Cicero mondása : Nihil humani a me alienum esse puto.
