Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1911

költészet ügyén lendítsenek, de kevés eredménnyel. Költészetünk pangott. Az 1890—1906-ik terjedő időszakban állandó a panasz a bírálatokban a költészet holt vízre jutása miatt. Az új irány támadása mellett ilyen bírálatokat lehet olvasni első tudományos irodalmi folyóiratunkban a kitaposott utón haladókról: „Ez idő szerint már az is kis érdem, ha a versíró a maga erejét túl nem becsülve megelégszik lantja mellett a világos egyszerűséggel s nem szerelmes a semmitmondó nagy szavakba és tartalmatlan, üres képekbe".

Két költő emelkedik ki e korból, ki épen önálló egyéniségénél fogva halad a maga utján : Reviczky Gy. és Vajda J. A modernek Balassival, Csokonaival és Petőfivel együtt kezdetben többször hivatkoztak rájuk, de nyilvánvaló, hogy szoros összefüggés nem állapítható meg közöttük. Reviczky költészetét megmagyarázza származása és az a környezet, amelyben tanulóéveit töltötte. Ehhez járult mély kedélye, nagy műveltsége és egyénisége becsének élénk tudata. Vajda különös egyénisége miatt emelkedik ki a megszokott nyomon járók nagy tömegéből. Pesszimizmusa rányomta bélyegét minden irodalmi művére. Ezek azonban néhány apróbb vers kivételével nem oly alkotások, amelyek megérdemelnék a túlságos elismerést.1

Ilyenek a költészet viszonyai. A próza már nem tüntet fel ily szomorú képet. Jókai él még s mellette olyan irók működnek ezen a téren, mint Mikszáth K., Herczeg F., Gárdonyi G. írásaik a magyar közép- és alsó néposztály lelki világának finom és művészi feltárásai. Éles szellemükkel behatolnak a múlt homályába is és ezen a téren oly alkotásokat teremt mindegyikük, amely dísze marad mindenkor a magyar irodalomnak. Az újabb regényíróknak uj és lényegbevágó vonásokat kellett hozniok, ami bizonyos erőben és a realizmushoz való közeledésben valóban megnyilvánul.

A színműirás terén a társadalmi drámának van hivatott képviselője Csiky G. személyében, a tragédia is jelentkezik egy- egy hosszabb életű alkotással, a népszínmű egy kiváló értékű művel gyarapodik, de valójában az irodalom kezdi elveszteni azt a fontos szerepet, amelyet nemzeti életünkben betöltött. Újabban pedig általános hatást azok a színművek keltettek,

Schöpflin A. Vajda János. Nyugat. 1912.