Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1911
22 Az újabb francia irodalommal való foglalkozás azt az Ítéletalkotást hozza magával, hogy az irodalmi irányok a meglevők reakciója gyanánt jelentkeznek. Következése ez annak a lázas tevékenységben ideálok nélkül élő társadalomnak, mely szomjazza a szokatlant, a meglepőt, az addig nem hallottat, a mindenképen újat. A kifejezésben nyilvánuló szimbolizmus is ilyen ellenhatás a franciáknál a romanticizmusra következő par- nassien költészet ellen. E különböző irányokat úgy lehetne érzékeltetni, hogy a romantikus hangosan, erőteljesen, sokat beszél, az én-t hozza előtérbe, kapcsolatban van a nemzeti érzéssel; a parnassien magába mélyed, az örök emberi foglalkoztatja, lelkének finom rezdüléseit inkább leírja, mint elmondja; a naturalista az élet nem épen esztétikus oldalát választja és úgy beszél, hogy érzik a vér szaga, látszik a rongyok lebegése, a nyomor borzalma. Ezekkel ellentétben a szimbolista a látás mellett többet sejtet, leírás vagy elmondás helyett inkább felidéz, a képzeletnek csak egy kiinduló pontot nyújt és rábízza annak kiegészítését. Ennek a szimbolikus költészetnek megnyilatkozását tüntetik fel általában a modern magyar verseskönyvek is. Amint az újabb francia líra az őszinteség és meghatottság mellett némi keresettséget, sőt nagyzolást tüntet fel, hasonló jelenségek fordulnak elő általában minden nemzet újabb költészetében. A modern francia költészetnek is vannak ősei. Közülük elsőnek Heinét kell említeni. Mellette oly egyéniségek szerepelnek ősök gyanánt, mint a bölcselő Nietsdye, a színműíró Ibsen, a zeneszerző Wagner és a naturalista regény mestere Zola. Közvetlen elődjeik azonban Ch>. P. Baudelaire és P. Verlaine. Az előbbi abból az elvből indult ki, hogy „legyetek ráhangolva minden tökéletlenségre.“ Megvetette alapját a dekadenciának, amennyiben az élet oly nyilvánulásait is tollára méltatta, amelyeket előtte más nem igen mert feldolgozásra választani. P. Verlaine finom lelkű, mély érzésű, változatos életű ember, akiben az ideálokért való rajongás mellett megvolt az élet minden undorító sebe. Ilyen költészete is, de több a szép oldala. Műveiből fakad a szimbolizmus és az uj költészet számos jellemző szabadsága. A francia szimbolikus költészet főképviselőinek ismerete azzal az ítéletalkotással jár, hogy a lényeg mellett sok az a külsőség, amelyet a modern magyar költők tőlük kölcsönöztek.
