Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1909
93 Kárpát Egyesület jegyzője és választmányi tagja. Törvényszéki írásszakértő. A Kolozsvári Magyar Védőegyesület középiskolai „Sorompó“ osztályában a főgimn. képviselője. Szervezte a főgimnáziumban az ifjúsági katonai céllövészetet és részt vett annak vezetésében mint felügyelő tanár. Tanár a kolozsvári iparostanonc- iskolában. Felolvasást tartott az Érd. Róm. Kath. Státus tanárainak Kolozsvárt tartott kongresszusán (1909. XI. 19.) Értekezése megjelent a kongresszus évkönyvében a „Szabadkézi rajz a hazai és külföldi középiskolákban“ címen. Horánszky Károly, a Szent-István Társulat tagja. Húber Imre, a magyar Földtani és Földrajzi Társaságnak, a magyar Tanítók Turista Egyesületének, a Veszprém vármegyei Múzeum Egyletnek, a Középiskolai Tanáregyesület helyi körének rendes tagja, a Kolozsvári Keresztény Szociális Egyesületnek elnöke. Felolvasott a helyi Tanáregyesületben: „A természetrajz és a biológia az alsóbb osztályban“ címen. (U. ez megjelent az Erdélyi Lapokban.) A Kolozsvári Keresztény Szociális Egyesület műsoros estélyein előadást tartott öt alkalommal. (Utazás a Balaton körül. A badacsonyi szüret. Karácsonyi álom. Az illatszerekről. A gyermekvédelem célja és eszközei.) A Kalazantinumban ismertette Laczkó D. geológiai munkáját. Lóky Béla dr., a Kegyesrend gyakorlati tanárképzőjében tanár, a kolozsvári kereskedelmi iskola akadémiai tagozatán a politikai számtan és életbiztosítás tanára, a kolozsvári magy. kir. állami felsőbb leányiskola V. és VI. osztályában a természettan helyettesítő óraadó tanára, ugyanezen intézet továbbképző tanfolyamán a fizikai és kémiai gyakorlatok tanára, az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szakosztályának, a budapesti Matematikai és Physikai Társulatnak, a Kir. Magyar Természettudományi Társulatnak, az Erdélyi Kárpát Egyesületnek, a Magyar Tanítók Turista Egyesületének, a Kath. Középiskolai Tanáregyesületnek, a Kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Országos Egyesületének rendes, az Országos Középiskolai Tanáregyesületnek választmányi, a Vakok Kolozsvári Országos Intézetének, az Országos Közegészségi Egyesületnek, a Kolozsvári Dalkörnek, a Magyar Chemikusok Egyesületének pártoló tagja. Felolvasást tartott az Érd. Róm. Kath. Status tanárainak 1909. XI. 19. Kolozsvárt tartott kongresszusán. Értekezése megjelent a kongresszus munkálatainak évkönyvében „A középiskolai mathematikai tanítás reformja“ címen.