Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1909
86 szüksége van az iskolai megszokott nevelő módokon kivül egy olyanra is, amely a kisebb ügyességek elismerésével a tanulókban a vezető iránti tisztelet szükségességének tudatát kelti fel és meggyőzi a serdülő ifjút a lőfegyverrel való bánás közben lépten- nyomon arról, hogy az egyes egyének különös kívánságai másod- rangú jelentőségükké vállnak, midőn egy egész csoport, a tömeg, törekvését kell sikerre vinni. A helyesen vezetett céllövési gyakorlatok alatt belátja ifjúságunk, hogy parancsadó egyénekre szükség van, megtanulja a kiszemelt parancsadó egyén és elöljáró megbecsülését. A társadalmunk betegségét képező felületességgel sőt nyegleséggel szemben pedig tudatára jön annak, hogy minden kis dolgot pontosan és lelkiismeretesen kell teljesíteni és hogy.nemcsak az egyénnek, hanem a tömegnek, a társadalomnak is szüksége van a fegyelmezettségre, mert e nélkül haladni, sikert elérni, sem az egyes egyén, sem a társadalom, sem a nemzet nem képes. A honvédelmi minisztériumnak a céllövésre vonatkozó rendelkezése szerint intézetünk is megkapta ajándékképen a megfelelő felszerelést. Az oktatás keresztülvitelére a kolozsvári 21. honvéd gyalogezred nyert megbízatást. Ennek következtében Nagy- és kis- kálnai Kálnay Lajos ezredes ur a novemberben megkezdett oktatás vezetésével Bodor Sándor m. kir. honvéd hadnagy úrat bízta meg, aki fáradságot nem ismerő buzgóságával, az ügy iránti lelkes sze- retetével és az ifjúsággal szemben tanúsított, férfias, vonzó és tiszteletet parancsolóan humánus fellépésével lelkesítette tanulóinkban a személye iránti rokonszenvet, valamint a tantárgy iránti szeretetet. Ily módon a kezdet nehézségeit könynyen legyőzve ismerte meg ifjúságunk, kellő számú honvéd altiszt segítségével s intézetünk két felügyelő tanárának támogatásával a céllövés elemeit. Az ezredparancsnokság intézkedése évközben, április elejétől az oktató tiszt feladatával Bán Ödön m. kir. honvéd hadnagy urat bízta meg, aki Holényi János m. kir. honvéd százados úrral, mint aki a kolozsvári összes tanintézetek céllövési kiképzései fölött gyakorolja a felügyeletet, a szászfenesi lövőtéren oktatták tanulóinkat az éles tölténnyel való célba lövésre. Intézetünket úgy a szervezés mint a vezetés munkájában Holló Károly tanár, tart. honvéd hadnagy képviselte, kinek a felügyeletben Mócsy Antal tanár nyújtott segítséget. Miután a honvédelmi minisztériumhoz küldött felterjesztés szerint a céllövés tanulása intézetünkben a VII. és Vili. oszt. tanú-