Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1909
35 3. Tanári tanácskozások. A tanárkar tanácskozásait a megszabott időben tartotta meg; tárgyaik voltak a tanítás anyagának helyes felosztására, a módszeres tanításra, a vallás-erkölcsös nevelésre, a fegyelmezésre, a testi nevelésre, úgyszintén az intézet mindennemű ügyeire vonatkozó megbeszélések. 4. Igazgatói látogatások. A rendtartás értelmében az igazgató az év folyamán minden tanár előadásait ismételten meglátogatta s a tanulók előmeneteléről és fegyelmezéséről kellő tapasztalásokat szerzett; egyúttal minden ellenőrző végén átnézte az írásbeli dolgozatokat, rajzokat s térképvázlatokat, havonkint a tanulmányi és osztálynaplókat. 5. Főtanhatósági látogatások. Székhelyi Majláth Gusztáv Károly dr. gróf erdélyi püspök és az erdélyi róm. kath. tanító nevelő- intézetek főigazgatója, e tanévben is többször meglátogatta az intézetet és ismételten exhortálta, meggyóntatta és áldoztatta az ifjúságot; junius 12. az ifjúság közül 38 tanulót megbérmált. Kuncz Elek, kir. tanácsos, a kolozsvári tankerület királyi főigazgatója, 1910. III. 7—12. tartotta meg hivatalos látogatását és tapasztalatait III. 12. tartott gyűlésben közölte a tanárkarral. Vele volt dr. Gönczi Jenő min. segédfogalmazó, kit a nagyméltóságú V. K. M. küldött ki a végből, hogy módjában legyen közvetlen tapasztalatok útján tanulmányozni a középiskolát, mint a társadalmi életnek s egyúttal mint az államnak is ezen okból kifolyólag kiváló tényezőjének működését, vezetése mellett. Az erdélyi Római Katholikus Státus hivatalos iskolalátogatója Pál István, apátkanonok és statusi előadó IV. 1—4. látogatta meg az intézetet. Gyűlést nem tartott. Az írásbeli érettségi vizsgálatok május 18, 19. és 20. tartattak. Junius 13—17. napjain folytak az érettségi szóbeli vizsgálatok a tank. kir. főigazgató elnöklete alatt és Pál István státusi képviselő jelenlétében. Méltóságos és főtisztelendő dr. flirschler József praelatus, főesperes-kanonok és plébános, pöspöki biztos V. 2. látogatott el az intézetbe s hallgatta meg a tanulók hittani feltételeit. Elnökölt a Vili. oszt. tanulók hittani vizsgálatán s ő vezette a többi osztályok hittani vizsgálatait is. 6. Tanulmányi állapot. A tanulmányban tett haladásról az ifjúság érdemsorozata nyújt teljes fölvilágositást. Intézetünk mindenben az Érd. Római Katholikus Státus által elfogadott országos 3*