Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1909
16 korában elsajátít, azt. magával viszi egy egész élet számára. Ezért hangoztatta Goethe: ln Dingen des Geschmacks und Charakters fangt mit den Schulen an. Minő zenei nevelést nyernek a magyar ifjak általában, mig kikerülnek az életbe ? Egynéhány szerencsésnek leszámításával úgyszólván semmit. A legtöbbre az az egypár énekóra az egész zenei nevelés, amit az iskolában kap. Ez bizony nem valami nagy zenei kincs. Eia még tekintetbe vesszük, hogy azt a kevés órát is, hogyan, mivel töltjük ki, akkor ne csodálkozzunk s ne panaszolkodjunk, ha középosztályunk zeneileg műveletlen. Végezzünk csak egy kis reális számítást. Egy énekes tanuló, ki nyolc évet tölt a gimnáziumban, heti 2 óra átlagos számítás mellett legalább 600—700 ének órát nyert. Nem jelentenek-e ezek az óraszámok nagy felelőséget iskolára, tanárra, rendszerre egyaránt. A módszerben van a hiba, ha egy tanuló 600—700 óra alatt még a kotta olvasást sem tanulta meg. Esztétikai műveltsége pedig épenséggel semmi. Ha az énektanítás természete a középiskolára csak ilyen eredményekkel jár, akkor szabadítsuk inkább fel az iskolákat ezen eredményre nem vezető énektanításnak terhe alól. Milyen zenei műveltséget kellene az iskolának adni ? Olyat, hogy az ifjú tudja egy előadott éneknek, vagy zenedarabnak legalább formai sajátságait felismerni, tematikus kidolgozását követni, taktusát, ritmusát, biztos érzékkel felismerni. Ilyen dolgokra kellene az ifjúságot nevelni. A zenei nevelésben inkább az esztétikai nézőpontoknak, elveknek kellene érvényesülniök. De micsoda esztétikai gyönyöre lesz a szegény tanulónak, ha saját hibáján kívül, hibás módszerek következtében egy éneket hetekig kell gyötörnie. Az ilyen agyongyötört ének, dal, vagy zenemű, micsoda esztétikai gyönyört nyújthat a tanulónak? Ez alapon én a középiskolai énektanításnak célját e két főpontban foglalnám össze: a) A középiskolai elméleti oktatásnak végcélja legyen a hangjegyekről való biztos és tudatos éneklésnek az elsajátítása. b) Gyakorlati célját a középiskolai énektanításnak abban látnám, hogy életrevaló vegyeskarok létesítésével gyakorolják a tanulókat a több szólaméi énekben, de úgy, hogy a helyes hangképzés alapján hibátlan szövegkiejtés iránt való érzéküket fokozatosan neveljük.
