Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907
69 falakra rajzolni, írni vagy azokat máskülönben bemocskolni; nem szabad a taneszközökben és bútorokban kárt tenni, annál kevésbbé a padokon vagy az előadási asztalon lépdelni s ezt feszegetni, vagy épen idegen kulcscsal erőszakosan felnyitni. Azon esetben, ha e pont ellen valaki vét, a kárt megtéríteni tartozik és ha a kártételhez rosszakarat is járult, szigorú fegyelmi büntetés alá esik; oly esetben pedig, ha a károsítás makacs elhallgatás vagy könnyelmű föl nem jelentés következtében nem tudatik ki, az illető osztály tanulói egyetemlegesen fogják a kárt megtéríteni. Az esetleges károk megtérítése címén minden tanuló a beiratáskor az osztályfőnök kezéhez 2 korona óvadékot köteles letenni, amiből az okozott kár értéke levonatik, a megmaradt rész pedig a tanulóknak a tanév végén kiadatik. 18. §. Nem szabad pénzt kölcsönözni, úgyszintén a szülők vagy gyámok által megszerzett ruhákat, könyveket, írószereket vagy egyéb taneszközöket és tárgyakat elzálogosítani, elidegeníteni, vagy szülői beleegyezés nélkül mással kicserélni vagy eladni. Az ezen tekintetben elkövetett kihágásokat a tanárkar szigorúan bünteti, valamint — mitől Isten őrizzen — a netán elkövetett lopást is, annál is inkább, mivel a meglevőknek elvesztegetése nem kevésbbé súlyos megítélés alá esik, mint a másénak elsajátítása. 19. §. Egyesületeket és társulatokat csak a tanárkar, illetőleg az igazgatóság felügyelete és ellenőrzése mellett, az igazgatóságtól vagy az egyesület s társulat minőségéhez képest a felsőbb tanhatóságtól nyert engedély alapján lehet alakítani. 20. §. Az iskola körén kívül eső egyesületek vagy társulatok tagjai tanulók semmi esetre sem lehetnek. 21. §. Korcsmába, kávéházba, nyilvános mulatóhelyre csak a szülők vagy azokat helyettesítő oly egyének társaságában szabad menni, akik a tanuló magaviseletéért kezeskedhetnek. 22. §. Színházba s művelt körű táncmulatságba a tanulók szüleik vagy azok helyettesei nélkül csak az osztályfőnöktől esetről- esetre nyert engedélylyel mehetnek. 23. §. Az oktatás és nevelés messzevágó érdeke minden esetre megkívánja, hogy a tanárkar és az igazgatóság a tanulóknak elszállásolását figyelemmel kisérje és a szálláson történő viszonyokat is nyilván tartsa, minek okáért a tanulók a lakást, hová év elején elhelyezkedtek, az igazgatóságnak beiratás alkalmával bejelenteni kötelesek; úgy a szállás-változást is, melyet évközben előfor-