Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907

4. §. A szülők uíán a tanárok lévén legnagyobb jóltevői s ők vállalván el helyettük a gondozást és felelősséget, viseltessék a tanuló tanárai iránt kellő tisztelettel, fogadja intéseiket szere­tettel, engedelmeskedjék odaadó készséggel annál is inkább, mivel csak belső meggyőződésből származó engedelmesség fogja kiesz­közölni, hogy tanulói pályáján kitűzött működési célját elérhesse s egy hosszú év alatt kifejtendő fáradalmait siker koszoruzza. 5. §. A külső magatartásból következtethetni a belső, szív­beli és értelmi működésre. Azért minden tanuló, akár az iskolában, akár azon kívül, kellő tiszteletet tanúsítson a felsőbb rangú személyek iránt és keresztényekhez s tanuló ifjakhoz illő „Dicsértessék a Jézus Krisz­tus“ köszöntéssel üdvözölje a nálánál öregebbeket, vagy általán mindazokat, kikkel érintkezése van. 6. §. Szeresse és becsülje tanulótársait, hogy azok viszont szeressék és becsüljék őt, óvakodjék mindenféle viszálykodástól. Ha tanulótársa megbántotta, elégtételt ne vegyen, hanem orvos­lást az osztályfőnöknél vagy az igazgatónál keressen, kik kellőleg megvizsgálván ügyét, azt elintézik. Azon esetben, ha valamely tanuló a másikat megkárosította, a megkárosított azonnal jelentse fel ügyét az osztályfőnöknek, nehogy a késedelem által a dolog tisztábahozatala meg legyen nehezítve. Ha több tanulónak közös kérése, vagy panasza találna lenni, ne járuljanak tömegesen elöl­járójuk elé, hanem válasszanak maguk közül kettőt, kik ügyüket előadják. 7. §. A tanintézeti épület és tanterem azon hely, hol az ifjú saját jövő boldogságának alapját veti meg. Ez okból kerülendő abban minden, mi ama nagy cél elérését gátolja, vagy annak mél­tóságával ellenkezik; ilyen a lárma, illetlenkedés, pörlekedés stb. 8. §. Előadás előtt a tantermekben, vagy folyosókon nem szabad összecsoportosulni, vagy egyik teremből a másikba sza­ladgálás által zajt ütni, hanem mindenki a feladott lecke felől gondolkodjék. Az előadás kezdetét jelző csengetés után mindenki saját tantermében kijelölt helyét foglalja el és a legnagyobb csendben várja be az előadó tanárt. 9. §. A tanintézetbe jövet és az onnan való távozás min­denkor csendben és rendben történjék. Az iskolában tisztán és illedelmesen öltözködve jelenjék meg a tanuló, úgy, hogy külseje által is tanulóhoz illő műveltséget tanúsítson. 10. §. Megkivántatik, hogy mindenki a szükséges, tisztántar­' 5* 07

Next

/
Thumbnails
Contents