Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907

20

egy egészen ismeretlen új világ tárult fel előttem, oly lángot, a szeretet oly tüzét érzem szívemben, melyről eddig fogalmam sem volt, hála neked, jóságos Istenem, ezentúl csak érted égek, neked fogok szolgálni“ Annyi tény, hogy később Berthold szerzetessé lett. íme a lelki újjászületés igazi csodája.

Csodákkal teljes, áldásos élete csak huszonnégy tavasszal boldogította az emberiséget. Egészen ráiHettek a bölcseség könyvének szavai: „Rövid idő alatt befejezte, sok időt töltött mégis, mivel kedves volt az ő lelke Istennek, azért sietett őt kiragadni a gonoszságok közül“ (Bölcs. 4.) Mint szent előre érezte, hogy következik a búcsúzás órája, a nagy válás, mely után nem lesz többé könyhullatás, nem lesz az ártatlan szívnek gyötrelmes fájdalma!

Mikor egyszer fáradtan, aléltan álomra szenderült, megjelent neki az Üdvözítő és szerető hangon mondá: „Az idő elérkezett, jer menyasszonyom, foglald el az Örökkévaló trónja mellett a helyet, melyet az Atyám neked az egész örökkévalóságra készíttetett“.

Erzsébet nem egyszerű álomképnek tartotta ezt, biztos volt, hogy elérkezett az egyesülés nagy napja. Mindent elrendezett. A betegeket meglátogatta. Erzsébet csakugyan megbetegedett. Tizenkét napig tartott betegsége. Szelídsége, türelme, lelki vidámsága nem hagyta el. Nem szűnt meg imádkozni s a legédesebb reményektől eltelve, egy egészen új világot látott lelkében feltárulni. „A földet az égtől, az időt az örökkévalóságtól elválasztó fátyol megnyílt és látni engedte az eszményi tájakat, hol lelke nemsokára meg fog pihenni s hangokat hallani, melyek az örökkévalóságra hívták“ (Horn: Arpádházi szent Erzsébet, 206. 1.)

A legenda szerint egy gyönyörűen éneklő madár hangjai csodásán hallatszottak szobájában és a dallamból ki lehetett venni a nagy jóslatot, hogy még csak három napig lesz a földdé, hogy aztán az eget ékesítse. Erzsébet e három napot teljesen Istennek szentelte és kérte is, hogy ne zavarják. „Egyedül kívánok lenni Istennel, hogy elmélkedjem halálomról, az ítéletről és Bírám- ról“, mondogatta. Miután a végső szentségekben megerősítést nyert, még nagyobb nyugalommal várta a boldogító elválást. Meghagyta, hogy két oltárt emeljenek saját kórházában és ugyanazon kápolnában temessék el, melyben az oltárokat emelik. Misét mondtak a fejedelem szobájában az utolsó napon. Mikor környezetét sírni látta, a nevezetes szentírási szavakat mondta: „Jeruzsálem