Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907

13

gyengeségemben! Mindent elvesztettem, óh édes férjem! Meghaltál és egyedül hagytál engem e nyomorúságban. Nincs már nekem eföldön vigasztalóm, nincs nekem senkim e világon!“ Majd tovább jajveszékelve, a fájdalom szörnyű kínjaiban összeesett és sokáig feküdt eszméletlenül csak nem félholtan.

Nyolc napig tartott az udvarban a szivettépő jajgatás, hogy utána a még mélyebb néma fájdalom töltse el a keblet. Mély fájdalma mutatja, hogy mily nagy volt hitvesi szerelme. Ebből látható, hogy a szentség, a kegyelmi élet nem rontja le a természetet, ellenkezőleg csak felemeli és megnemesíti, hogy Isten akaratában megnyugodva, elfogadja a halál törvényét, mely imádan- dólag nagy és szép fensőbb szempontból, de a könnyeket, a szívszaggató fájdalmat meghagyja az egymást rajongásig szerető, egymástól elszakadó lelkeknek.

Négy kis árva gyermeke a bánatos, alig húsz éves ifjú özvegynek könnyeit bár teljesen nem szárította fel, de mégis anyai szere- tete és kötelességtudása győzött benne, hogy így erőt merítve, ártatlan gyermekeinek éljen, őket gondosan nevelje. Ezen lelki erőre nagy szüksége volt, de csak ezután következtek rá nézve a megpróbáltatás napjai.

Nehogy Erzsébet legidősebb fia legyen a trónörökös, kezdték Erzsébetet zaklatni, hogy az udvar elhagyására bírják ily nemtelen eszközökkel. Eleinte nem merték követelni a távozását, csak szabad rendelkezési jogától fosztották meg azon jövedelmekre nézve, melyeket Lajos férje neki még életében biztosított. Később teljesen megfosztották vagyonától azon ürügy alatt, hogy a szegényekre elpazarolja. Erzsébet gyermekeire való tekintetből erélyesen követelte jogait, mire még erőszakosabban, durvábban léptek fel ellene.

A szívtelen üldözéseknek az lett az eredménye, hogy Erzsébet önérzetében és jogaiban megsértve, télnek idején esti szürkületben hagyja el Wartburgot. Mindenfelé bolyongva, egyetlenegy résztvevő kebelre sem akadt, ki befogadta volna és megvédelmezné. Vagyonából kifosztva teljesen árván bolyongott Eisenach utcáin. Nagyon sok koldús, nyomorult szegény járt a göröngyös útakon, melyeken ő, de oly koldús módra, oly elhagyatottan egy se jött le azon az úton, mint a szerencsétlen fejedelemasz- szony. Nincs siralmasabb odyssea, mint ama kor egyik leghatalmasabb királya leányáé, ki abban a városban keresett menedéket, melyet nem annyira a hideg és sötétség, mint inkább lakóinak dúrva kőszíve tett elhagyatottá.