Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907

Arpádházi szent Erzsébet.

1207—1231.

Szent Erzsébet születésének hétszáz éves jubileuma alkalmával igazi öröm és büszkeség tölti el a magyar szivet, hogy édes hazája ilyen csodás eszményképet adott a hivő világnak, kit mindenki valláskülömbség nélkül is örömmel és tisztelettel nevezhet az irgalmasság Angyalának. Szent Erzsébetnek egy forró óhajtása volt, hogy magas hegyormon oly fenséges templomot emeljen, melynek ünnepi harangzúgása még a szép magyar honban is hallhatóan hirdesse Isten dicsőségét és őszinte honszerelmét.

Nem ő, de a magyar nemzet saját szivében emelte fel szent Erzsébet emlékére a tisztelet ragyogó templomát; ennek harangjai „Te Deumot“ hirdetnek, meghatóbbat, fönségesebbet, mint szent Erzsébet számkivettetésének éjjelén; ennek hangjai belevegyülnek a jubilálók millióinak ünnepi karába, hogy felmagasztaltatást, örök dicsőséget zengjenek szent Erzsébet dicső emlékének.

Magyarország egének e tündöklő csillaga 1207-ben született a pozsonyi várban, vagy mások szerint Sárospatakon, Zemplén- megyében. Atyja 11. Endre magyar király, anyja Gertrud, 111. Berthold merániai herceg leánya. Az egész családot a legnagyobb vallásosság jellemezte. Gertrud fivérei közül Berthold kalocsai, Egbert bambergi érsek; nővérei közül Hedvig az egyház szentéi között ragyog, Matild egy franciaországi monostor apátnője. Maga szt. Erzsébet atyja, 11. Endre, vallásos meggyőződéssel hangsúlyozta mindig: „Amit az egyháznak adnak, az a lélek orvossága.“ (Pauler: A magyar nemzet története az Árpádházi Királyok alatt 111. K. 193. 1.) Vallásosságáért „jeruzsáleminek“ nevezték.

Ilyen környezet hatását lehetetlen volt nem éreznie, bár igen korán elkerült hazulról eljegyeztetése következtében.

A király nem a várkápolnában, hanem nyilvánosan a hatalmas óbudai szt. Péter templomban akarta megkereszteltetni, hova díszes kíséret mellett gazdagon ékesített mennyezet alatt vitték.

í