Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1904

25

ben költenek ki egy hattyutojást s a kibújt hattyú rútságával és nagyságával általános üldözés tárgya lesz az udvar népe között. Végre is elzavarják, idegenbe űzik s végtelen szenvedések között tölt el egy keserves telet. Maga sem tudja, hogy hattyú, de egyszer végtelen, ki magyarázhatatlan vágy szádja meg, amikor maga fölött fejedelmi madarakat, hattyúkat lát elrepülni. De végre elmúlik a gyötrelmes tél, a természet újra ébred, kisüt a verőfény, itt a tavasz. A hattyú hatalmasnak és erősnek kezdi magát érezni. Űzi, hajtja őt valami titkos vágy és maga sem tudja hogy történt, egyszerre csak fönt szárnyal a magasban. A magasból aztán egy kerti tó közepén azokat a már egyszer látott fejedelmi madarakat pillantja meg. Lemegyek hozzájok, mondja magában, ha meg is ölnek. S leszáll a tóra, az ott lévő hattyúk pedig szárnyukat verve közelednek feléje. A szegény, sokat szenvedett madár azt hiszi, hogy azok az idegen madarak meg akarják ölni s lemondólag csüggeszti le fejét. Ámde mit lát a víz tükrében "? Azt, hogy maga is hattyú, szép, mint a többi, a kik becézve veszik körül. „Nem tesz semmit, ha az embert kacsa költötte is ki, csak hattyú legyen!“ így fejezi be a költő ezt a gyönyörű mesét, melyben kétségtelenül nem épen szép vonás az, hogy egy kertben, szelíd hattyúk között találja magát otthon a sokat üldözött rút kis kacsa. Bizony sokkal jobban illett volna hozzá a vad hattyúk társasága egy vadregényes erdei tó közepén. Megjegyzem azt, hogy e mesében a macska és a tyuk rajza valóságos kis remekmű. A rút kis kacsában Andersen a saját küzdelmes pályáját írja le.

Irodalmuk egyik remekének tartják a dánok az „Árnyék“ című mesét. Sajátságos mű ez, amely egyáltalán nem alapszik a Chamisso híres árnyéktalan emberén. Ez a mese a másodkéz- bői való emberek valóságos epopocája; azon embereké, akik mindenüket, egész szellemi mivoltukat maguknál végtelenül kü- lömb embereknek köszönik, de akik maguktól soha egy gondolatra, önálló eszmére rá nem jutnak. De értenek egyhez, a külső fellépés hatásvadászatához és a csúszás-mászáshoz. S az ilyenek, ha egyszer megindultak hitvány dicsőségük pályáján, képesek saját jótevőiket, szellemi atyjukat is föláldozni, mint Andersennél az Árnyék a maga volt gazdáját és mesterét, a tudóst. Egy férfiú sem fogja ezt a mesét bámuló gyönyör nélkül olvasni.

Andersen műveinek koronáját a legtöbb kritikus szerint a „Harang“ képezi. Másutt a természetbe igyekszik mintegy ihletet lehelni Andersen, itt mintegy magával a természettel áll szemtől-szembe