Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1904

18

bán tudni szükséges. Magyar nyelven olvashatók : nehány regénye, a „Képes könyv képek nélkül“ és Meséi, melyekkel Horváthné- Szendrey Júlia ajándékozta meg irodalmunkat. Szendrey Júlia azonban nem fordította le Andersen meséit mind s a lefordítottak sem kifogástalanok. Mások is megpróbálkoztak a mesékkel.

Andersen élete tényleg egy csodálatos mese, teli- nyomorral, küzdelemmel, hírvágygyal, az írói hiúság naiv gyötrődésével, majd a dicsőség verőfényével. Egyáltalán nem tartozik a szkandináv észak vezetőszellemei közé; az északi népek szellemi életére úgyszólva semmi hatása nem volt. Regényeit mindig kevesebben olvassák, lírai költeményei egyátalán nem helyezik őt Dánia legelső lírikusai közé, bár gyakran mélyérzésüek és vonzók. Mint ember valóságos slcmíl: esetlen, hóriborgas termetével, modorával, hihetetlen hiúságával, felszínes ismereteivel mindenütt nevetség tárgya, ahol nem ismerik, ahol nem látnak bele jóságos embor- és különösen gyermekszerető leikébe. De még azok is, akik nemcsak tehetségét, hanem szívét is meg tudják becsülni, gyakran kénytelenek mosolyogni ezen a nagy gyermeken, aki egész férfiúvá sohasem tudott serdülni és önálló öntudatra soha nem ébredt, hanem mindig csak azt várta, hogy mások mit mondanak róla; egy-egy irodalmi sihedernek dicsérő szava boldoggá tette, gáncsa pedig könnyeket csalt szemébe.

Andersen meséiről akarván beszélni, önkéntelenül eszembe jut Philippe Godet és Alphonse Daudet. Godctnak, a szeretetreméltó költőnek két fia van — így beszéli maga „Lettre á Alphonse Daudet“ cimü költeményében — kiknek az apa minden este elmondott egy-egy komoly vagy vig mesét, ahogy épen jött. Azonban egyszer kifogyva a tárgyból, a Daudet „La chévre de M. Seguin" című allegorikus elbeszélését mondta el fiainak. Azóta a gyermekeknek nem kellett más mese; a mint az este eljött, ez volt a szavuk a papához: „Papa, raconte-nous la chévre“, - pajta, meséld el nekünk a kecskét! s Godet szerencsét kíván Daudetnek, mert: „Si l'enfant meine vous admire, vos contes ne sont pás perdus“.

Valóban, ki a gyermekek számára tud valódi hivatottsággal írni, az a legnagyobb mester s annak van a leghálásabb, legkitartóbb közönsége. Hugo Viktornak joga volt felhívni a költőket: „Ayez pitié avec les tétes blondes!“ Mert a gyermek, a szőke- fürtű, zsenge gyermek több tiszteletet követel és több irói hivatást, mint a felnőtt. „Das reichste wie das wärmste Heim“ az ö szivük. Andersenről pedig el lehet mondani, hogy alig volt valaha