Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1904

11

fogadta keblére a szeretet Istenét, ki méltó volt szive alatt hordozni azt, kit az egész világ befogadni képtelen?!“

E szavakra újra mély sóhaj tör elő kebléből s gondolatokba merülve szótlanul tekint barátjára. Néhány pillanat múlva a csendet egy sebesen vágtató paripának mindig erősebb dobogása zavarta meg. Egyszerre csak Bigean ezredes alakja tűnik fel, ki az erős vágtatásban kifáradva, izgatottan kiált fel: „A torlaszokra barátom, a felkelők itt vannak, vér és halálhörgés jelzi utaikat!“ A lovasezredbeli tiszt, miután tőlem és szeretteitől végbúcsút vett, a kötelesség és a becsület szavát követve, gyorsan megjelen a harcmezőn. Ott, ahol halálhörgés hirdeti az emberi törpeség és kegyetlenség rémes munkáját s a halál az emberi nagyságra gúnyosan mosolyogva a múlandóság szörnyű képét tünteti elénk, ott, hol egy vak golyó kiolt minden eszmét, nagyságot, szerelmet, boldogságot, ott a csatazajban gondol érte imádkozó kedvesire. A veszélyben forgóknak égi segítsége, a Szűzanya, mintha előtte lebegne. De egyszerre csak az öldöklésnek vége, a lőpor kábító füstje elszáll s felragyog az ég, békét, nyugalmat hirdetve. Egy fehér pillangó, a régieknél a halhatatlanság jelképe, repül egy ágyútorokra, hogy a pusztulás, halálhörgés között hirdesse a szellem hatalmát és örök életét. E gondolatra a tiszt egész valójában megremeg s életében a legőszintébb fohász most rebben cl ajkán.

Óh egykor a mi lelkiszemeink élői is eltűnik a kétség kábító füstje, feltűnik a hitnek tiszta, derűs ege, boldogságot, összhangot, vigasztalást varázsol a csüggedő szívekbe és addig is, míg e boldog idő elérkezik:

„'Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál!“

Igen küzdj, mert van miért, bízzál, mert van kiben ; ott van az egyháznak legszentebb alakja, kinek dicséretét zengi a jubilálok millióinak ajaka.

Oh ifjúság, ha szíved eszményt keres itt a sírhalmok honában, hol az enyészet árnya leng, s annak kábító szaga érzik még a csillogó tárgyon is, — eszményt, mely el nem múlik, mely méltó legelső, legtisztább, örök szerelmünkre, nézd a tisztaság képét, mely szeretetre gyújt, nézd az égi erőt, mely átalakít minden nemes szívet!

íme itt az eszmény, mely testet öltött, bár belépett az időbe, azzal el nem múlik, nem a költészet, nem a képzelem szülötte, valóságos elragadó kép, megdicsőülten ragyog a kegyelem túláradó fényében, Isten láthatatlan szépségének látható visszatük-