Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1901

II

gyászünnepi beszéd Erzsébet napján.'

Kedves fiaim ! A mai napnak nem/,éti jelentősége, szívindító ereje van. A magyarok nagyasszonyának, a gyilkosság által meghalt Erzsébet királynénak van szentelve szivünk büszke gyásza, reméllő emlékezése. Gyászunk mély és igaz, de büszke is ; a lovagias nemzet az eszményítő szeretet rajongásával fonta körül azt a fejedelmi hölgyet, ki viszont a nemzetet őszinte érzéssel fogadta szíve állandó lakójává. Királynő és nemzet: megértették, megérdemelték egymást, és ennek nyomán soha el nem múló szeretet támadt. De ügy látszott, hogy a gyászos halál reményeinket letarolja mindörökre ! Ámde új élet kelt a ‘szeretett nagyasszony könynyel öntözött sírján. Évszázaknak kellett elmúl- niok, a mig újra szólt hozzánk, a hü, a lovagias magyar nemzethez egy királynő ! Most, mikor a nemzet és a király a legjobb egyetértésben munkálkodnak édes hazánk nagyramehetésén, most Erzsébet királynő példája nekünk egy szebb és jobb jövő reménynyel teljes záloga : utódjai az ő nyomdokain fognak haladni, és a nemzetet és a trónt ezentúl nemcsak a haza boldogulásán őrködő munka verejtéke és dicsősége, hanem a szeretet rózsalán- cza is össze fogja fűzni; s ez a kapocs állandóbb és tartósabb minden másnál.

Bújdokolt, menekült a mi űoldogull nagyasszonyunk éveken át. «Szerte nézett, s nem leié honját a hazában«; de róna és hegy, királyi palotáinak minden zuga, a politikai és társadalmi munkásság minden legkisebb mozzanata eszébe, juttatta azt, a ki „elhúnyt visszajöhetlenűl“, édes, szerelmes fiát, népek reményét és gyászát. Bújdokolt, gyógyulást keresett ott, a hol fia soha sem járt; de vele maradt a felejthetetlen veszteség sötét gondolata és eltöltötte egész lelkét. S a boldogtalan anyát, kit egy világ rokonszenves részvéte vett körül - megölte a velőkig romlott, lelkileg bomlott anarchista.

' Fölolvasta 1901 XI. 19. az igazgató.

1*