Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900

Bevezetés.

A mai korban, a mely mindenképen újat szeret, változatosságot és a maga módja szerint való nagyszerűséget keres, de mivel alkotni nem tud, legalább a régi lerombolásában, összetörésében akarja megmutatni erejét, ebben a korban szinte újra bizonyítani kell régi és megdönthetetlen igazságokat. Erején fölül való munkára vállalkozott ez a kor, a mikor rég meggyökerezett eszméket, ideálokat akart kitörölni az észből és szívből, hogy helyébe elültesse az ő gondolatait, a melyek még rejtőzködnek, még elburkoltak, de ha néha kivillannak leplök alól, elijesztő ürességet és meztelenséget mutatnak. Mert mit tud adni a modern szellem, a modern élet a régi világ egyszerűsége, naivsága, tekintély- tisztelete, hite, igazsága, vágyódása és boldogsága helyett ? Ledöntögette a legragyogóbb templomokat és könnyező, elborult szemmel láthatjuk, hogy ezeknek minden hulló köve egy-egy virágot tiport le, minden omladéka után egy-egy madárdal hallgatott el. A miben volt régen élet, ma haldoklik ; a miben tartalom, ma külsőség ; a mi tudás volt, ma bizonytalanság; a mi boldogság, ma nevetséges; a mi hit, ma hazugság, képmutatás, bigottság. És a mi régen rút volt, ma szép ; a mi undorító, ma gyönyörűség; a mi erkölcstelenség, ma erény; a mi gyalázat, ma dicsőség.

E megfordított és ma még salakjával együtt forrongó, de már tisztulni kezdő korszaknak tehát még a mindenütt látható, mindenben feltűnő igazságokról sem fölösleges beszélni, sőt szükséges dolog. Ezért mutatunk rá tárgyalásunk kezdetén arra a hatalmas alapra, a mely — maga is fenséges lévén — szülője és oka minden nagynak és fönségesnek. A Teremtőben való hit, az erkölcsöket, az életet átalakító és megnemesítő vallás ez az ősforrás, a mely ha ezredeken keresztül tudott hatni magára a gondolkozására minden kor emberének, annál inkább megmutathatta hatalmasságát az emberi gondolkozás tárgyaiban, a művészet minden ágában.

Az igazi művészet tárgyul mindig a legáltalánosabbat és a