Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900

4. Magyar vors

Mely Levelet Nyitrán. a Tótok fészkiböl irtai

édes hazánk nyelvén: nagy tsuda s rilka dolog;

Mert ámbár szavaid versek lántzára kötötted,

szépen bölts nyelve ayenge beléntse pörög.

Vas volt mellyed alatt, fejedet mikor erre vetetted, és bátor lábbal jártalan útra ménéi.

Nem tudod, Aány romlott tetemek pora s zsírja pu íéitya e dombnak tetejét, s durva kőszikla tövét.

Én a versszerzést értem dombnévnek alatta,

mellyen sok Fő, s nyak le vetemedve törik.

Mert fene nagy vadakat tart vak barlang]a titokban, kik fogókat Böltsek Fővoleje re fenik.

Itt a puffadozó, s fen járó ritka Kevélység

mindent lábaival, képtelen cszve tanod.

Itt lakik a zöld, s kék méreggel tellyes Irigység,

nézd hálává/? nye'vel mint nyalogattya magát

A rothadt vérben, meg van förtőzve pofája,

sárga genyett'égnek, körme, tavában úszik.

Bó horpadt s cmmel lassan pillogva tekénget,

még távul. Aamit lát, azt epedezve nyeli.

Fenn röpülő Márkunk meg rongyolt Teste bizonyság, meilybiil alig maradott egy darabotska szűzen.

De te menny bízvást, kedves ötsém, téged védelmez az Isten védelmez nagy gróf Károlyid, éles eszed.

Ó hitvány nemzet, mi mód hálálhatod ezt meg?

hogy kebeled közepén tá »ad a tiszta beszéd ?

Te mégis mérést lépéssel ez hegyre felérni

kezdesz, ó Népünk Tsillaga ! fénnyel tüze!

Ez a vers, mely nyilván Révainak szól, szintén irodalom- történetileg érdekes, s méltó pendantja az előbbinek. Márk nyilván Dományi Márk (1740—1814. IV. 1. Pesten), B. és Révai kortársa. 1802 IV. 6 — 1808 rendfőnök, ki után nem maradt verses emlék, (Je a ki, mint Bulla fentebbi soraiból következtethető, megpróbálkozott a magyar verselésben, de sikertelenül; nyilván kortársainak bírálatai szedték szót az ő zsengéit annyira, hogy „nem maradott belőle egy darabotska szüzén.“ Jellemző ez a vers Bollára: maga maradt a megnyomott csapáson, de Révaiban elismeri az újítás érdemét.

Ez a költemény Bolla 4. füzetéből való ; czíme Elcgiae & Odae. Fölébe irta: Imperfectae. Bizony tökéletlen és ízléstelen ez avers, de költői nyelvünk fejlődéstörténetében tanulságos mozzanat.

64