Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
Legújabb kor. A miket az előbbi korszak jellemzéséül elmondottunk, nagyjában állanak a mi korunkra is. Az egétől elszakadt és csak a földre tekintő emberiséget lüktető, forrongó érzések nem bántják ma sem; hanem a míg az előbbi korszak elejének merev mozdulatlansága csak haldoklás volt, a mienk mintha föloszlás, erjedés volna. A hulla fojtó szaga terjeng a levegőben, érzésben, gondolkozásban. És a míg az előbbi korszak visszanyerte legalább egyik ideálját: a nemzetit, a mely a szabadságharczban legendás önfeláldozásra, való érzésből fakadt csodás tettekre vitte — ma még ezt is elvesztette. A gondolkozás erősen anyagias és talán még erősebben kozmopolita. A hazának szeretete is már csak az ajkakon él. Vájjon mivé válhatik akkor a költészet, ha mindkét alaptól: a vallásosságtól és a hazától, meg van fosztva ? Azzá, — a mivé csakugyan is vált a miénk. Egyik, hangban és érzésben legönállóbb, legerőteljesebb lyrikusunk, Reviczky, csak az általános emberire törekszik, a nemzetit nem veszi semmibe, mert szerinte csupán az általánosság szülhet nagyot. Pedig épen a legnagyobb géniekben találunk minden általánosságuk mellett erős faji és nemzeti jelleget, a mely annyira rájok nyomja bélyegét, hogy Petőfit hiába lopnák be az angol irodalomba, mindig magyar maradna. Mert az eszmének csakugyan általánosnak kell lenni, de az érzésen meg kell látszani a nemzetinek. Két nagy költő dalolhat ugyanarról az egész emberiségnek — mégis más Petrarca szerelme, mint Byroné; az egyik örökké olasz marad, a másik mindig angol. Különben ez a csak általánosságra törekvő modern költészet még ennek a kitűzött czélnak sem felet meg. Mert mi általánosabb, mint: Isten és haza ? Mindszenty ki is fejezi ezt a gondolatot, mikor büszkén kiáltja, hogy az egész világ katholiküsainak zengi énekét. És mai költészetünk mégis elveti ezt a valóban általános alapot — és helyette a szerelem szolgál forrásául; arról, hogy ez a szerelem milyen, nem is szólunk. Még a képzőművészet is ezt az alapot 3
