Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
azért említettük meg, mert a reformatiónak korunkig is kiható egyik eszméjére akarunk rámutatni A hitújítás első, határozott föllépésével megtámadja a tekintélyt, a mindenek fölött álló, ellenmondást nem tapasztaló pápai tekintélyt. Ez ellen küzd legjobban, pedig a pápaság Alapítójának szavaira hivatkozva isteni tekintélyt kiván magának — és a Protestantismus épen tekintélyének teljességében akarja ezt ledönteni. Azonban a hódító új vallás első diadalmámorában elfelejtett a megtámadott és pusztulni látszó tekintély helyett újat felállítani és így a hit barczai után, a megpihenés idejében nem a reformatio tanítása, de a megingatott tekintély kezdi foglalkoztatni a gondolkozókat. A kor megszokta a rombolást és az isteni tekintély után következik az emberi tekintélyek ledöntése, a melynek legvéresebb tragikuma a franczia forradalom megdöbbentő iszonyatosságaiban éri el tetőpontját. Mindez az eszmék haladásának szükségessége. Maga a protestáns Carlyle, bizonyítva a protesLantismus életképességét, mondja : .,A Protestantismus, ha jól szemügyre veszsziik a dolgot, a mi korunkban hozta létre Göthét és Napóleont; a német irodalmat és a franczia, forradalmat: az életnek kétségbevonhatatlan jeleit!“1 A pusztítás után a romok még nincsenek benőve virággal, az enyészet helyén nagy sokára kél új élet. A megdönthetetlen, szenteknek hitt tekintélyek megingása szinte készteti a gondolkozókat kutatásra. Ez eredményezi azután a szabadgondolkozást, majd a kételkedést, azután a tagadást, végre a közönyösséget, felületességet, az erkölcsöknek hanyatlását. A régi alapoktól megfosztott emberiség újakat keres, bizonytalan tapogatózásaiban messze eltávolodik az akkor még meghaltnak hitt tekintélytől, hite kisebbedik, ezzel fogy bizalma, őszintesége, erkölcse — míg újra be nem látja, hogy a biztos alap elfelejtett vallásában, Istenében van meg. Ez a gondolkodó, kételkedő, majd tagadó kor, a mely kiűzi templomaiból az Istenséget, szivéből az eszményeket, egész sivár ürességével veszi hatalmába irodalmunk elhallgatásának korszakát. Nálunk nem a vázolt lassú fejlődéssel következik be ez a jellemzett időszak, hanem egyszerre. Örökös küzdelmeink, nemzeti és vallási harczaink foglalnak el — és Nyugat eszméi már a kételkedés és tagadás stádiumában vannak, mikor nálunk clül1) Carlyle: Hősökről. Gyémánt-nyakláncz. M. T. Akadémia kiadása 1900. 176. 1.
