Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1899

lyos homloksebe daczára is egyenesen az ö személyes vitézsége és népszerűsége vívta ki. — E hosszabb költemény egyike Ru- neberg legszebb műveinek és egyúttal a Sztól zászlótartó elbeszélései első gyűjteményének utolsó darabja.

18. Soldatgossen (A katonafiú). Helyzetdalnak mondható. Szájába van adva egy kis fiúnak, a kinek ősei emberemlékezet óta katonák voltak. Önérzet és harczi vágy sugárzik ki minden sorából. Jellemző a finn nép harcziasságára nézve is. A fiút so- várgó vágygyal tölti el őseinek büszke és leikes halála a hazáért és a királyért, és megfogadja, hogy tizenöt esztendős korában ő is katona lesz.

19. Björneborgarenas marsch (A björneborgiak indulója). Björneborg város délnyugati Finnországban. A björneborgi dandárnak Döbeln volt a vezére. A költő a szép szöveget egy régi finn induló zenéjéhez irta. Ezt az indulót néhány év óta a német katonai zenekarok is játszszák, és a német császár is kedveli a lelkes dallamot. A költeményt áthatja a finn hazafiasság és har- cziasság.

20. Fanrikens marknadsminne (A zászlótartó vásári emléke). Miként nálunk Arany János a „Koldúsének“-ben, akként rajzol Runeberg e költeményben egy szegény agg harczost, kit a háború munkaképtelenné tett és kiről mindenki megfeledkezett. A zászlótartó az országos vásárt nézi meg és ott hallja a dalt:

Gode vänner, man och qvinnor, íins här nogon, som mig hör,

som vili lyssna till en visa af en gammal granadör ?

Jó barátaim, férfiak és asszonyok, akad-é itt valaki, a ki meghallgat engem, a ki egy öreg gránátosnak dallamára akar figyelni? A zászlótartó ott marad hallgatónak. Ugyanakkor halad el ott egy hintó, a melyben egy rendjellel elborított, büszke, hideg arczú tábornagy ül A zászlótartó ismerte őt a szabadságharczból, mikor még kapitány volt. De figyelme teljesen a koldús gránátosra for- dúl, a ki krónikás módon zengi a haza dicsőségét és gyászát és a maga szerencsétlenségét s aztán kalapját tartja ki az adakozóknak. Adtak is, nem is valamicskét. A gránátos a hintóhoz is odalép kéregetve ; de a tábornagy kirántja a kezéből a kalapot és a koldúspénzt szétszórja s így szóll hozzá: Büszke lehetsz, hogy abban a harczban részt vehettél, azért tedd föl a kalapodat. Én is veled harczoltam. De én szerencsésebb voltam. Én azért