Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1899

——r—

18

S mikor újra korholta az apja: mi lesz már belőled, ő bizony nagy bátran kivágta: Hát katona! S tényleg az lett. Nemsokára a legénység és -a-fisztok mind bolondnak tartották, de gyávának soha. Itt is mindent fordítva csinált, úgy hogy mikor a harcz in-- tört, csak nehezen vitték a szegény beszámíthatatlan embert magukkal. Történt azonban, hogy egy hidat nehány emberrel múlhatatlanul meg kellett tartani addig, mig Sandels vezér meg nem érkezik. Ámde a tüzelés az ellenség részéről oly erős volt, hogy a megmaradt 5—6 finn futásnak eredt. Csak Sven Dufva maradt a helyén. Ö a „hátra“ vezényszót így magyarázta. S rettentő harczot vívott az ellennel, addig, mig Sandels meg nem érkezett. Addigra azonban szegény Sven Dufva kiszenvedett: egy golyó szivén találta. Mind megsiratta, s a vezér így szólít:

Valljuk be, tudta a golyó, legjobban hol talál,

Szólít a vezér — többet tudott nálunk mindannyinál,

A mely gyarló s szegény vala, nem érte a fejet ;

S mi többet ért, nemes, derék szivébe rejtezett.

Ez a szegény ember, a kinek annyi esze nincs, hogy a legközönségesebb fegyverfogásokat megtanulja, kitűnő példa a tragi- komikumra. Míg azok, a kik képesek belátni helyzetök veszedelmét, megfutnak, ö gondolat nélkül, szilárdan megáll s egymaga föltartóztatja az oroszok rohamát egész a segítség megérkeztéig.1)

8. Von Konow och Irans korporai (Von Konow és káplárja) az altiszt megható ragaszkodását mutatja he fölebhvaloja iránt. Konow Károly János (1773—1855) őrnagy, kitűnt Kauhajoki- nál és egyebütt. Volt neki egy hűséges szolgája, a kit jutalomképen káplárrá tett. De az előbb szerény és alázatos ember most szigorú, sőt kegyetlen lett a katonákkal szemben. Hiába korholta őt Konow ; nem használt, de mivel jó és hasznavehető, hűséges ember maradt, nem bántotta, mert a katonasággal szemhen nem árt a szigorúság. Történt azonban, hogy egy csetepatéban Konow emberei nagyon sokat lődöznek és felette keveset találnak; a midőn Konow e miatt korholja őket, káplárja leüti. Konow iszonyú dühhel ront neki. A káplár azonban nyugodtan azt feleli: maradjon csak nyugodtan, uram, addig, mig azt a ficzkót le nem lövöm, a ki önre fogta a puskáját. És le is lőtte. így hát nem lett baja a káplárnak, Konow életfogytiglan magánál tartotta, jó barátok maradtak, de örökké czivakodtak.

') Beöthy Zsolt, A tragikum, 590. 1.