Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1899

—

—

—---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—

16

Hó az éj lábárul el nem olvadt,

Felhő testvér el nem szállt a széllel,

Ott maradt a gyermek s ifjúvá lett.

Szökdel első évben észrevétlen,

_____ Már a másodikban fákat ejt el.

S még a nyár negyedszer el se’ múlik,-----------------------Csorda-támadó medvét terít le..

De hová lön — mit nem egy irigyel —

Hire, melynél nincs nagyobb e tájon ?

Hol van atyja szép reménye ? Némán Ül az agg epedve a szobában,

Hírt kívánna venni a csatáról.

Mentve-é vagy elveszett hazája!

Jel gyanánt a sas szavát nem érti,

S érthetetlen holló károgása,

Hírt a vándor a vadonba nem hoz,

És az ifjú — a ki védje lenne —

A leánysziv hirszavára les csak.1;

Az ifjú zárkozottan, némán, mozdúlatlanúl hallgatta a dalt, de mindenik szó felkorbácsolta a vérét. Aztán pihenni tért övéivel. de kora hajnalban észrevéttelenül elsuhant a lakásból. Hiába várták nap letüntéig; hiába siratta az ifjú nő szerelmét:

Szerelemnél mely erő varázslóbb?

S a szerelmest mily láncz tartja vissza ?

Tengeráron, mint a szellem, átkel,

Szírt ha zárja, sasnak ölti szárnyát,

S délre visszatér már, a hová csak Este későn várták visszaj öttét.

Az öreg elindul, vejét keresni. Mindenütt annak dicsőségét hallja. Emberfeletti vitézséget fejtett ki, férfiakat vitt harczba és nőket szabadított ki az ádáz ellen kezéből, és dicséretét zengi ifjú és vén. Nyomon követi az agg veje dicsőséges útját és végre megleli — holtan, agyonvert ellenségek hullái felett. Gyászba borúivá siratja magát és leányát, de a nemeslelkű asszony igy szóll:

Emléked ne jajjal ünnepeljük,

Mint azét, ki elment s elfelejtik;

Úgy sirasson tégedet hazád meg,

Mint a nyári est, ha harmatot sir:

Telve fénynyel, dallal, nyugalommal S bajnalpir felé emelt kebellel.“ *)

*) Győry Vilmos fordítása. Svéd költőkből, 151. 1.