Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1899
15 nál, a ki részt vett az 1808—9. háborúban. Enehjelm birtokán élt egy öreg Pelander nevű altiszt. Ez a Sztól zászlótartó mintája. Ennek szájába adja a költő elbeszéléseit. A költemény szerint a zászlótartó egy öreg katona, a ki vénségére egy szűk szobába szoriill és báló foltozással tengeti életét. A költő diák korában ösmerkedik meg vele s neveti az öreget. Azonban egy véletlen esemény egészen megváltoztatja a fiatal költő nézeteit. Esős időben otthon szorulván, véletlenül az utolsó finn háború története akad a kezébe. Kinos benyomást tesz rá nehány lap; de aztán lelkesedése folyton emelkedik, a leirt hősi tettek megittasítják lelkét, úgy szeretne még többet tudni nemzete dicső napjairól. Hátba az öreg hadastyán tud valamit. Az öreget a későn este betoppanó diák kérdése meglepi; de aztán büszkén mondja: Oh igen, tudok én azokról a büszke napokról, hiszen részem volt bennök. És az öreg megfiatalodik a haza szent napjainak emlékénél, s a diáknak úgy tetszik, hogy daliás hős áll előtte. A mit az ifjú hallott, a miből megtanulta büszkeséggel azt mondani : én is finn vagyok, azt a férfi költői képekben tárja elénk. 8. Molnets broder (A felhő testvére) az első elbeszélés, a mely egyúttal egyike a legszebbeknek. Fenn az erdőségben állt a gunyhó, mély vadonban, messze távol az úttól, a mely körül ősz óta harcz dúlt. A gunyhóban lakott az öreg gazda és leánya és ennek férje, az öregnek fogadott fia. Egyik szombat este az öreg gazda a finn paraszt rögtönző tehetségével dalba kezd: Lesz a medve a vadon királya — Szólít — s a béreznek éke a fenyőfa; Ám a gyermek lesz-é nagy s hatalmas, Vagy marad báb, semmiség; ki tudja? Jött az ismeretlen gyermek egykor Téli esten a kunyhóba, mint a Nem szelídített madár csapódik Tévelyedten emberek lakába: Fürtje látszik a szakadt süvegből És az újjá hó közöl a lábán, S puszta melle rongy mezén keresztül. Honnan és kié? A gazdagot kérdd, Honnan és kié, kinek van atyja S van lakása. Szél köszönt csak engem Otthonom felől — a légi felhőt Hívhatom testvéremül csupán csak, S hópehely vagyok, lábán az éjnek, Mit leráz, ha béjön a szobába.
