Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1898

7

sem mert, megvalósította : négyszáz év után ő az első magyar királyné, ki nyelvünket megtanulta s azt udvarképessé tette. Az ö üdvös befolyásának érdeme korán elhunyt trónörökösünknek — Rudolfnak — erős magyar rokonszenve, kivel a mi legszebb reményeink szálltak sirba, kinek elvesztése fölött, igaz részéttel, mély fájdalomban egyesült a nemzet a vigasztalhatatlan királyi szülőkkel.

Az idő behegeszti a sebeket. De az édes anya, ki annyi könyet törült le, annyi vigaszt nyújtott, mérhetetlen fájdalmára nem halált enyhítő balzsamot. Egyetlen fiát, szive büszkeségét nem tudván feledni, örökösen enyhülést, üdülést keresett s a fájdalomtól gyötrötl beteg édesanyát ekkor érte szörnyű végzete. Mi sors átka nehezült reánk, hogy ily erőszakos halállal épp azokat veszítjük el, kiket legjobban szerettünk?! Tán az ö tragikumukban az Isten sujtoló karja nehezedik e nemzetre s hiú ábránd volna a költő biztató szava: ..Megbünhődte már e nép a múltat s jövendőt!“

*

* *

Félre a kicsinvhitüséggel! Alázatos szívvel, vallásos bensö- séggel nyugodjunk meg az Isten akaratában. Mondjuk el Jobbal: az Isten adta őt nekünk, az Isten elvette tőlünk. Sok fájdalmas megpróbáltatáson ment keresztül nemzetünk, de tán épp azok óvtak meg bennünket a testi s lelki clzülléstől, s erőinket meg- izmosítván, képessé tettek a haza föntartásának nagy munkájára, így változtatta javunkra az isteni bölcseség, mit véges emberi észszel károsnak tartottunk.

Fogadjuk ez újabb csapást is, kedves tanulók, az Isten irgalmába vetett hittel; kérjük, hogy óvja meg nemzetünket a könnyelmű elbizakodástól, éleszsze bennünk a hazaszeretet lángját, hogy a jövendő megpróbáltatások készületlenül ne találjanak.

A seb pedig, mit boldog emlékű királynénk tragikus halála szivünkön ütött, legyen forrása még nagyobb szeretetnek, mely bennünket a mi jó öreg királyunkhoz fűz. S ha lehetséges, leljen vigaszt a mi sokat szenvedett királyunk emberi erőt felülmúló fájdalmára a magyar nemzet odaadó szeretetében, mély tiszteletében.

És Te tiszta lelkű királynénk! Miért mentél idegenbe, miért nem maradtál köztünk, fiaid között? Most nem volnánk gyászba borulva, mi megóvtunk volna a gyilkos végzettől s nem kellene igy búcsúznunk. De nem búcsúzunk el! Kinek nevéhez— magyar