Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1897

34

nem igen tűrtek, csak kénytelenségből. Jellemző erre nézve Báthori István király esete. A király igénybe vette ugyan a jézsuiták segítségét, de egyebekben semmikép sem avatkozott a rendi bel- szervezetbe. így nagyon meg volt elégedve Viarra páternek működésével, és mégis, midőn Everardus generális azt visszahívta, mivel tiszta erkölcseit az udvartól féltette, minden ellenvetés nélkül engedte menni. Erre a bölcs eljárásra írta a királynak ajézsuita generalis: »Egyúttal csodálom Fölségednek bölcseségét, a mely tisztán átlátta, hogy nem mérhetni a szerzetesi fegyelemre nagyobb csapást, mint ha annak szabad gyakorlata kivülről akadályoztatik.«

Az osztályokban délelőtt két és fél óráig, délután is annyi ideig tanítottak; a humanitás (IV.) és a rhetorika (V.) osztályában azonban délután csak két-két óra volt. A templomba mindennap mentek. A vasárnapon kivül még egy teljes heti szünetnapjok volt. Szombatonkint a tanulókkal u. n. concertatiokat, vitatkozásokat tartottak. Az iskolában a tanuló ifjak érdem szerint való sorrendben ültek A dicséret és a jutalmazás állandóan alkalmazott nevelési eszköz volt a jézsuitáknál. Tanítványaikban felébresztették a vetélkedés szellemét. Büntetésük a dorgáláson kivül a signum hordása, melyet a rossz tanulónak esetleg haza is kellett vinni. Testi büntetéseik a tenyérbeütés és súlyosabb esetekben a vesz- szőzés, a melyet u. n. corrector végzett, a kinek nem volt szabad a rend tagjai közül valónak lenni. Rendkívüli gondot fordítottak a finom bánásmódra és az urhanitas növelésére az ifjúkban. Vizsgálatuk évenkint kétszer volt, s ilyenkor a kiválasztott ifjak vagy vitatkoztak, vagy iskolai drámát adtak elő. Természetes, hogy a vallásosság kiképzésére igen nagy gondot fordítottak. A ki nem volt a Mária-társulatnak tagja, azt nem bocsátották az Akadémiára. A gymnasium nyelvtani része szerintük megadja a nyelvismeretet és kiképezi az emlékezetet. A nyelvtant követő humanitás és rhetorica kiműveli a képzeletet és a szép formaérzéket. A bölcseleti tanfolyamban különösen a dialectica kifejti az értelmet és az ítéletet. Csak ezután, miután a helyes ismeretek befogadására képes lett az ifjú elméje, tanulhatja a theologiát és abban a legfőbb és legbizonyosabb igazságot, az Istent. Ezzel be van fejezve a jézsuita nevelés.

Az iskolai dráma kérdése irodalomtörténetileg is érdekes. Az 1599. Ratio Studiorum a VI. fejezetben a színi előadásokról így szóll: »Végre az ifjakat csodálatosan fölvíditja, lelkesíti és társaságunkhoz lánczolja az, midőn a gyermekek igyekezetüknek, játékbeli ügyességüknek, emlékezetűknek némi bizonyítékát adhatják a mi munkánk által az iskolai színpadon. Adandóknak lát-