Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1897

21

jézsuita, ékesszóllóan védte a jézsuita rendet; s az ő ékesszóllása és a fejedelem szava keresztül vitte, hogy a medgyesi országgyűlés jog- és igazságtalan határozatait megszüntették és a Farkas-utczai jézsuita iskola ugyanazon május hóban megnyílt. Nyolcz évig állott fönn azután aggodalmas békében az intézet. Azonban a leghitelesebb történeti adataink vannak, hogy a medgyesi országgyűlés határozatai ellenére is maradt volt Kolozsvárt! jézsuita a száműzetés napjaiban. Kolozsvár város tanácsa 1589. és 1591. végzést hozott, hogy a városban maradt jézsuita páter távozzék el a törvény értelmében. Az 1593 május 22. városi közgyűlés megtiltotta a kolos-monostori diákoknak, hogy a városba lejárjanak temetésre; a miből következik, hogy kolos-monostori iskola még a száműzetés napjaiban sem szünetelt Az 1593. gyulafehérvári országgyűlés ajézsui- táknak népes helyeken való újabb megtelepedésüket panaszolja föl és azt végzi, hogy mind e helyekről is távozzanak Mindez azonban sikertelen erőlködés volt.

Már arról is vádolták a jézsuitákat, hogy tanulóikat fegyverre ingerelték.

A jezsuiták ez alatt hivatásuknak mindenképen igyekeztek megfelelni és lángoló buzgalmuk sok lelket nyert meg, mert az ő hivatásos működésűkkel senki sem versenyezhetett. Természetes, hogy ennek arányában az ellenszenv is nőtt ellenük. Az ellenük való gyűlölet akkor tört ki, a mikor Székely Mózes Kolozsvárt elfoglalta 1603 júniusában. A nép, nem hallgatva a csendesítők szavára, megrohanta a jézsuiták templomát és társházát, rabolt és pusztított, a képeket és szobrokat összetörte, s a tizenöt jézsuita közül tizennégyet ordítozó szitkokkal kisért ki a városból, a templom gondnokát, Fekete Ernáiméit azonban agyonverte; a ki üldözöttek közűi is Bartholich György atyát súlyosan megverte és két bordáját betörte, Major Péter rectort és vice- provincialist pedig életveszélyesen megsebesítette. így érvényesült Kolozsvárott is, a mit Ipolyi Arnold Veresmarty Mihály életrajzában mond: »A felekezetek vallási harczai közepeit, az elnyomás és üldözés közt csak a térítésnek és elszakadásnak, az apostasiá- nak és proselytismusnak, az üldözésnek és vértanuságnak lehetett még helye . . . Mindenkinek állást kellett foglalnia és pártot választania a küzdelemben, az élethalálra viaskodók tusájában, máskép köztük többé meg nem állhatott.«

Az unitáriusok győzedelmét nehány hónap múlva nyomon követte a »háromságos atyafiak« vagyis a katholikusok felülkere-