Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1896

48 bán nemcsak a száma, hanem a nagysága is változott. Teljes fejlettségében a középszekér (medio carro) padlója bat öl hosszú és 3 öl széles volt, s pontosan járó csapóajtókkal voll ellátva, valamint ülésekkel is tengelyei felett, a melyek épen oly magasak voltak mint a színi állvány. A középszekér padló­jának oldalain nagy festett vásznak voltak felszegezve, kivéve az előoklalt, a melyen a színészek számára egy leszálló lépcső és egy rekesz volt, hol szerepeiket ismételhették. A négy szekér és a közbeeső részek padlója gyakran megannyi színpadot ké­peztek egymás mellett és mögött, s rajtok a közönség egyidejűleg láthatta a legkülönfélébb díszleteket és szereplőket; ha azonban a darab úgy kívánta, valamennyi padló egy nagy perspectivát képezett. Az eltűnések lefelé csapóajtóval történtek; egyébbként is a korunkban dívó módok voltak e tekintetben használatban. A légben való megjelenést megfelelőleg szerkesztett színpadon produkálták. A jelmezekre részben kiváló gondot fordítottak. Az alle­gorikus személyeknek meghatározott és állandó megjelenési módjok volt: a személyesített Elet fáklyával a kezében jelent meg, a Halál kaszáját villogtatva, a Gondolat bohócz, a Vágy vak ember alakjában, a Harag felfegyverkezve és szárnyasán, a Bűn tánczosnőként és az Egyház fejedelmi díszben, tiarával a fején, egyik kezében három ágú kereszttel, a másikban egy meg­aranyozott kulcscsal. Mondottuk azonfölül, hogy a színek sym- bolismusa nagyban szerepelt: az Igazságosság kékbe, az Igazság fehéren, a Vágy (remény) zöldben, az Irgalom pirosán öltözve jelent meg a megtestesülés emlékezetére. A történeti személyek­kel szemben nagyobb szabadsággal jártak el: Ádám a spanyol gulyás bő köpenyében, a világ Üdvözítője kalapban és köpeny­ben jelent meg. Szükségtelen megjegyezni, hogy ilyen visszássá­gok jobbára csak jelentéktelenebb helyeken fordultak elő, a hol az Atyaisten nyakába kötött oltárterítőben és fátyollal a kezében jelent meg, Káin pedig meg akarván ölni testvérét Ábelt, ál- szakállát kapta le s azt forgatta éles tőr módjára a levegőben. A mi Madridot illeti, ott egy nem épen megbízható forrás szerint a XVII. század elejéig minden szerepet parasztruhában és sapkában adtak s azt is csak kölcsönbe kérték a színé­szek. Ámde bizonyos, hogy a színészek sorsának javúllával és a jutalomdíjak általánosításával a külső színpadi megjelenésre nagy gondot kezdtek fordítani. Ekkor már előírták az egyes szereplőknek, hogy selyem, brokát, damaszk vagy egyéb szö­vetben jelenjenek-é meg. Még inkább elősegítette a színpadi fényűzést az a sokszor jelentékeny segélyösszeg, melyet kiválóbb színészek, vagy a társulatok fejei kiosztás végett a kezükhöz kaptak. Ekkor, tekintettel a közönség növekvő igényeire is, a régi paraszt gúnyát a királyi palást, ragyogó tunicelák, diadémok, drága tollak és tőrök váltották fel. Hogy az autó­%

Next

/
Thumbnails
Contents