Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1889

20

való magasztalásában gyönyörködhetett. De a plébános azonnal figyelmeztetett alakjának kiválóságára, mondván : „Glüchlieh, wem die Mutter Natur die rechte Gestalt gab,

So ein volkommener Körper verwahrt gewiss auch die Seele rein!

— s a gyógyszerészszel együtt Hermann fölkeresésére indult, hogy neki az örömhírt megvigyék.

Hermann azalatt gondolataival tépelődött: vájjon szabad-e még Dorothea szive, nem fogja-e büszkesége visszatartani, hogy ő a szegény, elhagyatott leány egy gazdag ember fiának nyújtsa kezét? Hát ha már el van Ígérkezve, vagy ha meg nem nyerhetné tetszését ? Addig, mig atyjának ellenkezésével kellett küzdenie, nem gondolt ilyesmikre. Most azonban teljes erővel ostromolják lelkét ez aggasztó, kétséges gondolatok. — A költő szándékosan beszélteti ismét a szószátyár gyógyszerészt, nehogy a plébános megnyugtató felvilágosításával, hogy t. i. a leány vőlegénye meghalt már, siettesse az elbeszélés befejezését. A gyógyszerész u. i. a múlttal hozakodik elő, a midőn nagyobb körültekintéssel jártakéi a leánynézőben. 0 ugyan nem tette, mert agglegény maradt, de másoknak mégis óvatosságot ajánl ily fontos dologban. A sok jó tanácsra végre Hermann bosszúsan kijelenti, maga kéri meg a leány kezét, mert már látja, hogy a gyógyszerész bölcselkedésére legjobb, ha a kérők mindjárt a kosarat is viszik magukkal, melylyel őket majd kikosarazzák.

„Nehme denn jeglicher auch den Korb mit eigenen Händen,

Der ihm etwa bescheert ist, und stehe beschämt vor dem MShdien. “

Hermann elhatározására persze hallgat a plemnos a nyilatkozatával, ügy is megtudja a valót a lánytól. &r így a költő érdeklődésünk élénk fölkeltésével zárja be az éneket. Nem tudjuk ugyanis, hányadán vagyunk Dorotheá- val? Igent vagy nemet mond-e? mivel eddig egyetlen szóval sem árulta el, mily hatással volt reá Hermannal való véletlen találkozása.

Hermann véget akar szakítani a bizonytalanságnak, midőn igy szól:

„Sollich sie auch zum letztenmal sehn, so will ich noch einmal Diesen offenen Blick des schwarzen Auges begegnen ;

Drüch’ ich sie nie an das Herz, so will ich die Brust und die Schultern Einmal noch sehen, die mein Arm so sehr zu umschliessen begehrt.“ „Will den Mund noch sehen, von dem ein Kuss und das J a mich Glücklich macht auf ewig, das Nein mich auf ewig zerstöret.“