Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886

67

439. Nem fogy soha úgy el, hogy meg ne újuljon-----É

s gyors járásiban tovább ne mozduljon.

442. Az régi dolgoknál kiknek van értelme,

Tudják azok mely nagy az Hold segedelme.“

A tárgyaló rész magva e két sor — már többször ismétlődő eszméje a német ellen:

455. „Veszett dolog hinni ott az reménységnek,

Hol csak az szó-adást tartják elégségnek.“

Végezetül a szükség parancsával iparkodik ráhatni:

467. „Az mig már az fegyver czéljáig nem mehet,

Addig csendességet az haza nem vehet:

Veszedelem ugyan, de róla ki tehet!?“

De Thököly lelkét e kétféle nézet felzavarta: ugyanis

470. — nem köz gondokat szerzőnek

Az ő beszédeket vizsgáló elmének, —

472. Az fejdelmi bajnok itt azért hol örül,

Hol meg keseredést érez szíve körül;

Olykor orczájárúl izzadást is törül,

Tartván kezdett ügyét igen nehéz pörül.

473. Örül azon, hogy sok irégyi láttára

Az szerencse kedve vévén jobb szárnyára,

Venus mondásaként — viszi nem sokára Több dolgainak is óhajtott partjára.

474. De abban lehetett megszomorodása,

Hogy — az mint szól vala Venus varázslása —

Kedves szerelminek első virágzása Nem marad meg, hanem lész elhervadása.“

Lassankint csillapul lelke sok hulláma, s a biztató reménység Venus szavának fogadására hajlik. Menten országgyűlést hirdet (Kassára), itt a rendek is beleegyeznek,

483. „Hogy az fényes Holdnak kezdett uralását Kövessék tovább is, oltalmúl hívását.“

Eddig terjed az elbeszélés tartalma, még egyetlen lírai rész van hátra, melyben „az rongyolt Haza“ hálaszózatát zengi el a hazafias lelkű poéta. Idézem az egészet, mint gyöngyét a korbeli költészetünknek, koronáját ismertetett műemlékünknek:

486. „Akkoron személye az rongyolt Hazának Meghajol, s lábához borúi új urának,

S nagy özöne között szemei árjának,

Ilyen szókkal nyílik ajtaja szájának:

487. „Hogy sokat beszéljek, az itt nem szükséges;

A nélkül is tudod, nyavalyám bőséges,