Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886

43

lommal viselkedett, a béke-alkudozás folytatása végett Thökölyhez küldötte. Nehéz feladatának oly ügyesen megfelelt a gondos követ, hogy küldetésének sikerét — mint ezt a Szelepcsényi kir. helytartóhoz intézett tudósításában olvassuk — biztosan merte remélni. Mert „a gróf úr és övéi — irja — még most is hajlandók a békére s megbízatásom nem lesz sükertelen, ha a császári felség hadi és kamaratisztjei ^ nem szolgáltatnak új okot elkeseredésre, .. . Magasságod nekem hinni fogja, ha mondom, miszerint elkerülhetetlenül szükséges, hogy az elviselhetetlen terhek alól kegyelmesen felmentessék a nép, s a tiszt urak felhagyjanak az elnyomással. Thököly emberét sok szép intéssel és üzenettel visszaküldöt- tem, várván a gróftól, hogy helyet jeleljen ki nekem; hol, mint ő is óhajtja, a törökök s az erdélyiek tudta nélkül velem találkozhassék.“ A találkozás meg is történt október 5-én Kapóson, s Thököly „a békére hajlandónak látszott azon feltétel alatt, ha az udvar nem fogja ellenezni, hogy ö Zrínyi Ilona kezével, ellenére az e tájban meghalálozott Rákóczy Zsófia végintézetének, a ház összes várait és uradalmait is birtokolhassa.“ E kívánság teljesítését ellenezték ugyan a császár tanácsosai, mert attól féltek, hogy a már is hatalmas „pártütő“ ereje és vagyona növekedtével még veszedelmesebbé válhatik a német udvar hatalmával szemben; mindazonáltal Sebestyénnek sikerült Thököly reményét fentartani s őt 4 havi fegyverszünet megkötésére rá bírni, melyet nov. 15-én Caprara a jolsvai táborban meg is erősített. E fegyverszünetet aztán 1681. június végéig meghosszabították.

Költeményünk valószínűleg a fegyvernyugvás felbomlásának idejéből való.

Linczből, hol ekkor Leopold legjobban szeretett tartózkodni, leérkezők „jó Sebestyén uram,“ a mint a poéta — bizonyosan a szeretet hangján —■ nevezi. Ő hallotta, de nem irja le, gyenerálisának mit (a békekötésre minő ajánlatokat) hozott; tudja mindazt, „tábor eleiben hogy adta,“ mert ott volt, — „kihez ki mit szólott“ rendben felirta — csakhogy nem a „gyűlés napló jegyzője,“ hanem a politikai viszonyokban egészen járatos figyelő és kiválóan jeles szónoki érzékű kurucz-magyar költő. Tisztább és határozottabban kifejezett elvi küzdelem előadását sehol sem találjuk emlékeinkben — még Tinódinál és Zrínyinél sem — mint ebben a költeményben. Valóságos történet az iró egyéniségének érdeke nélkül adva: a kuruczvilág első feléből hagyományos epikánknak legértékesebb emléke. Sőt bátran mondhatjuk, hogy e tekintetben jóval fölül áll fáradhatatlan ősén, Tinódin, mert nem oly hamarkodó, és emelkedettebb.

A mű négy sornyi prologból, 3 szak (13 — 15) általános és 10 beszédből áll. E forma azonban inkább a költő leleményességét bizonyítja, mint azt, hogy egy előzetes tanácskozmánynak naplóját irta át versbe.