Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886
23 Péterék gyászos történetéről, vagy másnak ily szérzeménvéről emlékezik, mert ugyanazon szót használja a maga énekéhez hekezdőül : „Jere értsünk most már egy lelkipásztorról, És annak keserves históriájáról!“ A milyen szelíd, önmegadó, jámbor és áhitatos vallásos „lelki vitézül“ jellemzi elbeszélése főalakját, ép olyan az ő hangulata és hangja, melyen a történetet, Czeglédi beszédeit, úgyszintén a maga érzelmeit és eszméit előadja. Hű rokonérzés, mély fájdalom, a hit napfényével enyhén világított borongás, de nem a szenvedély viharos fellege, költőnk lelküle- tének képe. Szinte csodálkozunk gyöngédségén e tárogatós világban, ha e kor többi emlékeivel hasonlítjuk össze „siralmas verseit.“ 3. „Kassa várassanak hű prédikátora, Hű Czeglédi uram, Krisztusnak szolgája, Szent-írásnak útja, Isten trombitája, Lelkeknek dajkája, s titkoknak sáfárja,“ ki 5- „E szegény hazánkban bocsátott munkákat, Nem henyélt híjában, sőt tudományokat Eresztett, Rómával állott sok harezokat, Mert lelki vitéz volt, s a törésen állott“ — békével tűrte a gyalázatot; midőn a kor divatos vitázó módján bivalnak, tuloknak gúnyolták, még e czimeket sem tekinté gyalázatnak, elfogadta mondván: 10. „Igazán mondjátok, hogy én bihaly vagyok: Krisztus igájában mert sokat elbírok; Az is reám illik, hogy vad tulok vagyok: Mert római jármot sok ízben elrontok.“ Mikor kötözve vitték az utczán, sírva kisérő híveihez könnyezve szólt s az Ur-Jézus szenvedésén találva enyhülést, arra kérte híveit, ne ütközzenek meg benne, mert tudhatják, hogy nem rossz életéért szenvedi ezeket, — s miután buzdította őket, hogy hitükben állhatatosan megmaradjanak, végre ellenségeihez intézi szavait: 22. „No már, ellenségim, csak hozzám lássatok, Mert a Krisztusnak én ért búzája vagyok, Megérttem, és immár, csak megarassatok, — Megadják a bért is, csak várakozzatok!“ Köitői szépségekben leggazdagabb rész a haldokló búcsúbeszéde feleségéhez, hi híven kisérte utolsó útjában, mikor a vértörvényszek elé vitték. Elénk állítja e beszéd a haldokló ember, férj, apa, lelkipásztor és „lelki vitéz“ egész valóját. De hosszas dicsérgetés helyett inkább idézem kiválóbb részleteit: 32. „Kedves atyámfia, édes hites társom! Élnék érettetek, mert dolgotok szánom; Krisztushoz is volna lelki kívánságom, S e kettő közt vagyon nagy szorongatásom.
