Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885

87

kevéssé írá gúnyíratát Caesar a megholt elleni gyűlöletből. Azon elkeseredett harczot, melyet a legitim köztársaság hazajáró lelke századokon át vívott Caesar monarchiája ellen — az összeesküvések és az irodalom har- czát — a haldokló Cato hagyta örököl ellenségére. Az elvet, mely élete vezércsillaga volt, nem adván föl semmi áron, elvhösége termő maggá lett, s poraiból kelt ki, mi életéből ki nem kelhetett.

21. Cato és az Anti-Cato.

Cato halála után azonnal különféle iratok jelentek meg róla. A köz- társaságiak dicsőítő méltatásban részesíték őt, és ezzel megdicsőítésűl és példányúi állíták pártfeleik elé: míg a Caesar-pártiak az erős, és az álta- lok önkéntes halálba űzött ellenfél emlékét gyalázó iratokkal igyekezé- nek bemocskolni. Ezen iratok közűi legjelentékenyebbek Cicero Catója és Caesar Anti-Catója valának, melyeket érdemleg a mi újság czikkeinkkel, röpiratainkkal, halotti és emlékbeszédeinkkel hasonlíthatunk egybe. Mindkét iratról a fenmaradt töredékek után egy kis képet állíthatunk össze. A kapott anyag csekély ugyan, e mellett a rendelkezésre álló segédeszközöktől sem remélhetünk teljességet, mmdazáltal elég arra nézve, hogy mindkét főíratnak jellegét meglehetős biztossággal meghatározhassuk. Az említett két iraton kivűl figyelemre méltók lehettek Marcus Brutus és Fa- bius Gallus Catót dicsőítő rajzai. — A bizonyítások és következtetések nagyobb hitelessége végett a kútfői adatok közvetetlen idéztetnek.

aj Cicero Catója.

Ha először is az okot keressük, mely Cicerót arra bírhatta, hogy Catóról dicsőítő iratot adjon ki, ennek több okát találhatjuk. Már az általános római szokás, híres holtakat dicsőítő beszéddel megtisztelni, a kívánt alkalmat szolgáltathatta arra, hogy új bizonyságát adja Cicero az ő írói és beszélő képességének. Cato nővérét, Porciat is ily dicsőítő beszédre méltatta. (Cic. ad. Attic. XIII. 37.) A jelen esetben azonban e szokás még egészen különös örömet is szerezhetett neki úgy a dolgok akkori állása, mint a dicsérő és dicsérendő saját egyéniségei miatt. A forrongás Caesar ellen minden győzelme daczára még folyton emelkedőben vala; még senki sem tudhatta, hogy mily fordulatot vészén a spanyol háború, és az uralomban a viszonyok hirtelen változása semmi esetre sem látszott lehetetlenségnek. Mennél több csapást szenvedett az aristokratia a csatamezőn, annál nagyobb buzgalommal és sikeresebben zúdult irodalmi téren az ellenzékre, a hol Caesar hozzátartozóival együtt a rövidebbet húzta. A pamphlettek és a röpirat-harcz vala még az egyedüli hatalmi