Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885

40

9. Cato és Caesar. 59. Kr. e.

Caesar Pompejusnak a vele való egyesülés alkalmával tett Ígéretét, a tanácstól elvetett földfelosztást veteránjai számára, és intézkedései jóváhagyását Ázsiában, nemsokára elkezdé valósítani. Első kísérletét az opti- maták ellenmondásának elhárítása képezte; kérte Bibulust, hogy ne indítson könnyelműen harczot; a földfelosztásra czélzó javaslatát egészen pár- tatlanúl és mérsékeltséggel dolgozván ki. Pompejus katonái avval nem épen kiváló módon jutalmaztattak volna, de igenis olyan szegény polgárok, kiknek két-három gyermekük volt. Ezen általános kiegyenlítéssel Caesar a népet is hatalmas gyámolításra nyerte meg. Tervezetét megítélés végett a tanács elé terjeszté, megígérvén alapos kifogások esetében a változtatást rajta. Senki sem hozhatott fel alapos okokat a tervezet ellen : ámde az optimaták mindnyájan már magától a „földfelosztás“ nevétől is iszonyodtak. Eddig csak a néptribunok szájából hallották ezen, megrontásukra czélzó javaslatot, most maga a consul, Caesar terjeszté elő; Caesar, az ő gyűlölt ellenségük, kinek hatalma a legutóbbi időben egyszerre oly magasra emelkedett. Ettől kellett vala ilyet elfogadniok? Cato sem tudott ellene más kifogást tenni, mint hogy újítás; inkább abban kellene

hagyni s megnyugodni a régiben. 0 tulajdonképen nem félt a földfelosztástól, hanem a jutalomtól, melyet az előterjesztők követelni fognak. Ámbár az egész időt semmit-mondó szólamokkal kellett kitöltenie, mindazál- tal ismét régi mesterfogását használta, egész napnyugtig akart beszélni. Azonban nem azon ember volt Caesar, a ki az ily mesterséget nyúgodtan elfogadhatta és határozott tervét ily eszközök által keresztezni hagyta volna. Azonnal elrendelé keményfejü ellenének fogságba vitelét. Ezzel csak arra czélozott, hogy őt megfélemlítse, és azt vára, hogy a tribünök magoktól fognak parancsa kivitelének ellenmondani, vagy hogy Cato legalább segélyt fog tőlük kérni. S pillanatnyira Caesar ezek közbenjárását el is fogadta volna, miután remeié, hogy ily tanítás által a fáradhatatlan szónokot hasonló kísérletektől mindenkorra visszaijeszti. Kellemetlen bámulatára Cato szívesen vezetteté el magát; mindazáltal útközben szünet nélkül beszélt az őt nagyrészt hallgatag szomorúság vagy elfojtott haraggal kisérő tanácsosokhoz és a mellé özönlő néphez: bátorítván őket, hogy ne engedjenek Caesarnak, a ki Marcus Petrejustól ama kérdésre, miért távozik a tanácsból ennek szétoszlása előtt, azon feleletet kapta: „Mivel inkább akarok Catóval a börtönben, mint veled a tanácsban lenni.“ A consul belátta, hogy messze ment a dologban és maga bírta rá az egyik tribünt, hogy mondjon ellen rendeletének.

A tanács Caesar indítványát alapos ok nélkül teljesen visszavetette. Erre Caesar kijelenté, hogy ő a tanácsot akará ezen ügy birájává tenni,