Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
10 félelem nélkül állotta ki. Mondják, hogy erre Pompaedius barátaihoz fordulva igy szólt: „Mily szerencse ránk nézve, hogy e fiú még kicsi, mert ha ez tanácsos volna, még remélnünk sem volna szabad a polgárjogot; a népgyüléseken pedig egyetlen hangot sem vehetnénk ki belőle!“ Igaz, hogy e történetkét Drumann (Geschichte Roms, Th. 5. 153 1.) azon okból nem fogadja el, mivel nem hihető, hogy Pompaedius Silo a négy éves Catót az italok érdekében közbenjárásra kérte volna fel Dru- susnál, és még kevésbbé, hogy az a nyilvános államviszonyok tudatával nem fogadta volna el az ajánlatot; mindazáltal, ámbár e történetecske több valószínűtlenségben szenved, Plutarchos azt, mint Cato jelleméhez kitünően bevezetőt és valódi életéhez illőt az életrajzba felvehette, s pedig annálinkább, mivel Plutarchos egy szót sem mond arról, hogy Cato „a nyilvános államviszonyok tudatával nem fogadta volna el az ajánlatot“, hanem nyilván az egészet Pompaedius tréfájaként tekinti s mint Cato férfi korában való állhatatosságának jellemzéséhez alkalmast használja fel. A történetecskéről Cicero is tesz említést Epist. ad. fám. 16,22. Cato tanítója Sarpedon vala, kinek a tanítás alkalmával meglehetősen kemény munkája volt vele; azonkívül ugyanis, hogy kevésbbé gyors felfogású vala, mindennek okát akará tudni, a mit neki Sarpedon mondott, éfi nem lehetett rábirni, hogy valamit higyen, míg minden ellenvetését el nem oszlatták. Tanítója szóval és okos bánásmóddal inkább mint veréssel oda vitte a gyermeket, hogy neki szívesen engedelmeskedett; a mit azonban egyszer alaposan felfogott, azt híven emlékezetben tartotta s a mit magára vállalt, azt végre is hajtotta. Ezenkívül szorgalmas, kötelességteljesítő volt s szerette tanítóit. — A hízelgések már gyermekkorában kevéssé hatottak rá s még kevésbbé a fenyegetések, a mint épen előbb említettük. Arczkifejezése többnyire komoly volt, csak ritkán állott mosolyra; a vidám ifjúságot jellemző hangos és szívből jövő nevetést sohasem lehetett Catótól hallani. Gyéren haragjában tombolt is; mi ha egyszer megtörtént, nehezen vala csillapítható s magára úgy mint másokra nézve örömének vége volt. így egyszer egy rokonához más gyermekekkel névnapi ünnepélyre volt hivatalos. Ott játékból egy törvényszéki jelenetet adtak elő a per tárgyalásának minden hozzátartozó formáival. Előadás közben egy idősebb fiú szép fiatal foglyot vezetett egy szobába és ott azt magával együtt bezárni akará. A fiú Catót hivá segélyül. Ez észrevevén mi történt, az ajtóhoz sietett, eltaszítá azokat, a kik eléje állva feltartóztatni akarák és . . . kivezető az ifjút. Egész haraggal futott védenczével haza s utána a társaság is boszankodva távozott. •— Szilárd, komoly és hajthatatlan jelleme már ekkor nagy tekintélyt szerzett Catónak s kortársai közt bizonyos hírességet. Ennek bizonyságát tapasztala egyszer a Trója-féle lovagjátékok alkalmával, melyeknek rendezésére Sulla a legnemesebb csalá-
