Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885

III. TANÜGYI ÉS EGYÉB ADATOK a ffigymnasium beleidéből. 1. A tanév kezdete. Az 1885—86-ik tanévre az ifjúság szabályszerű beiratása aug. hó 31-ikén kezdődött, s szept. hó 3-ikán fejeztetett be; ugyanezen napokon tartattak a fölvételi, javító és pótló vizsgálatok. Szeptember hó 3-ikán volt az ünnepélyes „Veni Sancte“ ; a rendes előadások pedig 7-ikén kez­dődtek. 2. Vallás-erkölcsi és egyházi ügy. A téli időszak kivételével, naponként hallgatott az ifjúság sz. mir sét, melyet vasárnaponkint keresztény oktatás előzött meg, s e napokon a délesti isten-tiszteleten is jelen volt. A f. tanévben négyszer gyónt és áldozott az ifjúság; a húsvéti sz. gyónást és áldozást pedig a szokásos szent gyakorlatok előzték meg. A nem róm. kath. vallású tanulók saját felekezetűk lelkészeitől nyertek hitoktatást, s azok vezetése és őrködése mellett teljesítették egyéb vallási kötelmeiket is. Részt vett a főgymnasiumi ifjúság a tanártestülettel együtt az egy­ház által rendelt minden nyilvános körmeneten s alkalmilag előfordult ájtatosságon; jelen volt az apostoli királyunk- és királynénk ő Felségeik születés- és névünnepén tartott sz. misén, valamint az I. Ferencz ő cs. és ap. kir. Felsége halálának évfordulóján rendezett gyász-istentiszteleten. Szomorú kötelességet is teljesített ifjúságunk a lefolyt tanéy alatt az által, hogy a tanártestület vezetése mellett részt vett intézetünk gond­noka — méltóságos Gáli Lajos úrnak, továbbá nagj-ságos Ladányi Ge­deon egyetemi tanár úrnak, nemkülönben főgymnasiumunk VIII. osztályos növendéke — Frendl Lajosnak temetésén. Második halottja — Krisztián János VI. osztálybeli tanulónak, ki szülőföldén — Marosvásárhelyt — hunyt el, a szomorú végtiszteletet ifjúságunk nem adhatta meg. 3. Vizsgálatok és a tanév vége. Az 1885—86 iki tanév május hó 10—15-ig bezárólag tartattak a VIII. osztály tanulóinak oszt.-vizsgálatai; 17—21-ig pedig az irásbek vizsgálatok. •

Next

/
Thumbnails
Contents