Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885

102

— Plin. Hist. Nat. VII. 31, § 113. valósziniileg szintén azon forrásból értesít, hogy Cato oly szerencsés volt, miszerint a cyprnsi hadjáratból egy görög bölcset hozott vissza. — Végre igen is lehetséges, hogy Catónak szerfölötti tanulási vágyát itt a képtelenségig vitte és alakját, összehajtott tógával könyv mellett ülve, csúfságul tette ki. (Plut. Cat. min. 19. Val. Max. VIII. 7.2.) — Hogy a Ciceróról dicsért constantia arrogantia-ba mehessen át, arra Catónak Cyprusból a hazatérés alkalmával való rövid- látósága adott alkalmat. (Plut. Cat. min. 39.)

Ha még gyanítani merhetnek, hogy miért álla Caesar Anti-Catója két könyvből, legfeljebb azt fogadhatnék el, hogy Cicero Catójának czá- folása az első könyvet foglalta magában, mig a másodikban talán mindazon gonosz és nevetséges adomák voltak összehordva, melyeket a czáfo- lásban nem lehetett volna illőleg alkalmazni. Legalább nem hihető, hogy Caesar a nőknek Cato házában való magaviseletét csak a fennemlített két történecskéhez használta volna fel, és hogy első nejének, Attilliának, magaviseletét, kit a háztól kellett Catónak elküldenie, nem tudta volna szintén Cato szégyenére magyarázni. Unokahúgai szintén gazdag anyagot nyújtottak a becsmérlésre; az egyik Servilia ugyanis magával Caesarral volt szerelmi viszonyban, a másik paráznasága miatt Lucullustól elváló levelet kapott. (Plut. Cat. m. 24.) A legderekabb családok ily viszonyai szomorúan tárják fel ama pogány kor családéletének borzasztó örvényét: már pedig az állam hanyatlása rendesen a családok hanyatlásával fokonkint halad. A család a társadalmi élet jegeczéül tekinthető; ez az a mag, melyből a nemzeti jellem kinövi magát; ez az a forrás, melyből — legyen tiszta vagy zavaros, a köz- és magánéletet egyaránt kormányzó szokások, elvek, hajlamok erednek.—A történet, miként jutott Cato első menyasszonyához (Plut. Cat. min. 7.), t. i. hogy Caesar pártjára áll, ép oly nevetséges ; ezt is Plutarchos, mint életrajzában majdnem minden botrányosat, bizonyára az Anti-Catóból vette. Cató átázásáról szintén mindenféle nevetségest és képtelent beszéltek, mely helyét az Anti-Catóban találhatta meg. Ilyen és hasonló elbeszélések bizonyára nehezen foglalhatók a czáfolás fölállított rendszerébe. Ehhez járulhattak egyéb vétségek és balgaságok is, melyeket talán Cicero elfeledett dicsérni, s melyek most a második könyvben annál szorgalmasabban pótoltattak s részleteztettek.

Caesar első czélját, — hogy Cicerót túlságos dicsérettel elámítsa és mint nem ugyan veszélyes, de mégis alkalmatlan politikai ellenfelét, a rendkivül befolyásos szónokot és írót győző pártjával mindinkább kibékítse, — iratával teljesen elérte. Ámbár Cicerónak fájdalmasan kellett éreznie, hogy Caesar dicsérete oly természetű, miszerint az ő Catója általa minden értékét és jelentőségét elveszté; ámbár be kellett látnia, hogy Caesar dicséretének elfogadása által saját pártjától mindinkább távolodik;